Kisbíró szoknyában

A panyolai szilva ugyanis nem gyümölcs. Pálinka. Méghozzá az ország egyik legjobb pálinkája. Igaz, ma már főzik mindenből, még narancsból, mandarinból is, de az igazi azért a panyolai szilva. Meg az alma. Sokak szerint ez még jobb is, mint a szilva; de ezen biztosan nem fognak összeveszni a panyolaiak. Hiszen mindkettő kemény valuta. Ami a legszigorúbb zárakat is kinyitja. Mondják is gyakran: amit egy korsó panyolai el nem intéz, azért mehetünk az atyaistenhez is.
Mégse higgyük, hogy itt minden a pálinka körül forog! Most a körzeti orvos tervezett előadása a téma.
Erre még mi is felfigyelünk. Már maga az előadás sem mindennapi - de ahogy kihirdetik! Egy igazi kisbíró járja a falut, és dobolja: "Értesítem a lakosságot, Szántó doktor úr előadást tart a keleti gyógymódokról." Igaz, a kisbírón szoknya van meg szandál, de Vass Lászlóné Vilma néni ettől még ízig-vérig kisbíró. Már vagy húsz éve "értesíti a tisztelt lakosságot", és a panyolaiak alighanem akkor lepődnének meg igazán, ha egyszer csak egy csizmás, nadrágos kisbíró tűnne fel a főutcán. Mert Vilma néni előtt is szoknyás kisbírójuk volt - s ha majd ő nyugdíjba megy, a legtöbben megint egy asszonyt látnának legszívesebben a hivatalában.

Természetesen itt is bemondhatnák hangosbeszélőn a híreket, meg hát számítógépen is elküldözhetnék a helyi információkat - ám Panyola nem az a falu, amelyik csak úgy ukmukfukk sutba dobja a hagyományokat. Igaz, a hírhedt 1970-es nagy árvíz jórészt megsemmisítette a régi, rédelyes házakat, de a panyolai ember lelkével az se bírt el. Meg a kertjeivel sem, hál' Istennek; meg a gólyáival, fecskéivel sem, amelyek itt repkednek, csivitelnek csapatostul a főutcán, őrült sebességgel kergetve a szúnyogokat s az isten tudja, miféle más bogarakat.
A gólyák persze nem csivitelnek, még csak nem is sietnek. Méltóságteljesen lépkednek a Szamos árterében, a haragoszöld dzsungelgyümölcsösök füvében, majd kimért szárnycsapásokkal beeveznek a faluba. Meghallgatják a kisbírót, aztán leereszkednek a fészken ülő párjukhoz. A főutcán, a Tóvégen is van egy fészek. Ölében kismacskával idős asszony figyeli a lakóit, s azt mondja, ezek a gólyák egy kicsit az ő gólyái. Hetvenben a falu túlsó végén az ő házuk is lakhatatlan lett, akkor költöztek e mostani helyre.
- A gólyákat sajnáltam a legjobban - mondja a nénike, a hetvennyolc éves Bódor Lászlóné. - Mert ott is fészkelt egy pár előttünk, itt meg nem volt semmi. Aztán egy év múlva elköltöztek ide. Mondták is a szomszédok, Erzsi néni, ezek a gólyák magukat mindenüvé követik?

Erzsi néni nem ide való, a Szamos túlsó partjáról, Matolcsról jött férjhez. Lassan hatvan éve már annak, de még ma is gyakran megjelenik előtte a szülőfaluja. Álmában, de még gyakrabban nappal. Elég, ha csak ránéz a rózsáira. A pünkösdirózsáira, amit illetnek más jelzőkkel is, de Szatmárban és a Nyíren pünkösdinek mondják, s jószerével csak itt él, a keleti tájakon. Amolyan félig vad, félig nemesített, s olyan az illata, hogy a legelegánsabb francia parfüm is olcsó orosz kölni mellette.
No, azokból hozott pár hajtást Matolcsról Panyolára! És megfogant mind, rózsaszín fátyolba öltöztetve az udvart. Matolcsra egyébként mind a mai napig vissza-visszanéz. Régen biciklivel karikázott a gáton, most már könnyebb: busszal, kocsival. De Panyola ettől még rendesen be van zárva a Tisza és a Szamos csücskébe. Nyáron, kis vízen még hagyján, akkor Olcsvaapátinál kompon is át lehet kelni Nyíregyházának, Mátészalkának. Ha zajlik vagy ha beáll a Szamos, akkor kerülni kell Fehérgyarmatnak.
Valamikor járt komp Panyolán is, de aztán csak egy ladik - most meg, jó ideje már, semmi. De valami változni látszik. A község új polgármestere, Muhari Zoltán a fejébe vette, hogy újra elindítják a járatot. Akik csak az anyagi forrásokat ismerik, meglehetősen szkeptikusok, de akik Muharit is ismerik, hajlanak arra, hogy higgyenek a járat feltámasztásának a sikerében.
Muhari Zoltán sem született panyolai egyébként. A földrajz-biológia szakos tanár, aki tájvédő-geográfus diplomával is megtoldotta Debrecenben a papírját, az egyik főiskolai társa, a panyolai Borbás Béla unszolására hagyta ott családostul Pestet meg Jászberényt. Egy elhanyagolt pálinkafőző kedvéért.

Pontosabban az elhanyagolt panyolai pálinkafőzde kedvéért!
Korábban azt sem igen tudta, merre van ez a falu. De aztán, mikor a főiskolán egyszer-egyszer belekortyintott a barátja hazulról hozott szilvóriumába, örökre megjegyezte Panyola nevét. Aztán, mikor már nagyon unták Pestet, megvették a főzdét. Az akkorra már teljesen lerongyolódott. Pénzük persze nem sok volt, pályázatokat írtak hát meg kölcsönök után szaladgáltak. És, ha kínkeservesen is, de győztek. A régi főzdének tulajdonképpen ma már csak a falai állnak, a többi, a tetőtől a csöveken át az üstökig minden, vadonatúj benne.
A személyzet is az, persze. Bennünket Simon László főzdemester vár, aki, mint ahogy a társai is, iskolapadban tanulta a szakmát, és mára meghódították megint a piacot. Minket is. Különösen azután, hogy hellyel kínáltak bennünket a főzde melletti filagóriában. És hozzákezdhettünk a kóstoláshoz. Kezdtük a szilvával, folytattuk az almával, majd a barackkal, a meggyel, a ribizlivel. Közben gyönyörködtünk a kerítés tövében kanyargó Túrban, a virágokban, a fülemüle énekében. És tettünk még egy kört, hogy eldöntsük, melyik is hát a legigazibb panyolai.

Aztán még egyet... - de így sem sikerült. Pedig igyekeztünk, nehogy szégyent hozzunk szakmánk becsületére.

Térkép
A ma 650, de száz éve még 1650 lelkes Panyola nemcsak az ártéri gyümölcsöseiről meg a pálinkájáról híres. Hanem a rendkívül gazdag növény- és állatvilágáról is. A Szamos, a Tisza, a Túr környéke jórészt még érintetlen, ahol számtalan érdekes faj él. A Gyöngyösi Mátra Múzeum munkatársai például - ahol hazánk legnagyobb piócagyűjteményét tartják - Panyolán, az Öreg-Túrban három ritka piócafajt is begyűjtöttek, melyek közül kettő a Túron kívül másutt csak elvétve fordul elő.

Bohanek Miklós felvételei