Kutyát ölt a bashalmi fasírt

- Jaj, már maguk is azokkal a dögökkel hozakodnak elő? - szalad fel a ránc egy idős asszony homlokán, amikor ráköszönünk a falu közepén. - Miért nem arról írnak inkább, hogy elvették a postánkat, s ma már az iskolánk sincsen biztonságban?
Negyedmagával egy dombról ballag lefelé. A boltból jönnek, és egymás szavába vágva kelnek a falu védelmére.
- Maguk se akkor jöttek, amikor az utcák tele voltak kóbor kutyákkal! - zsörtölődnek. - A magunkfajta vénasszonyok egyedül ki se mertek jönni a házból.
A rendelőből kilépve középkorú férfi csatlakozik hozzájuk.
- A gyermekeket féltettük a legjobban - fújja a füstöt. - Ők még elszaladni se tudtak volna az ordasok elől. Ne higgyék, nem vagyunk mi állatkínzók, egyáltalán nem örültünk a kutyák halálának... De most nyugodtabbak vagyunk. Lett volna más megoldás is, ha például a szabadon kószáló kutyákról a gazdáik gondoskodnak. De menjenek Nagy Attilához, a kisebbségi önkormányzat elnökéhez. Ő többet tud, az öt kutya a cigányok utcájában hullt el.

- Mérgezett fasírtokat dobáltak a portákra, azoktól pusztultak el a kutyák - kínál hellyel az elnök a konyhaasztaluknál.
A konyhában rajtam kívül ül egy másik vendég is, egy asszony a szomszédból. A nevét nem árulja el, de leteszi a kávéscsészéjét, s megemeli a hangját.
- Azt mondjad, Attila, hogy két varjú is megdöglött. Én láttam, hogy ettek az egyik kutyából, s nemsokára leestek a fáról. Mert nem volt, aki eltakarítsa a dögöket...!
- Jó-jó, ezt már megbeszéltük! - csitítja a házigazda, aztán felém fordul megint, s váratlanul elkéri az újságíró-igazolványomat. Alaposan áttanulmányozza, megkönnyebbülten nyújtja vissza. - Ne vegye ezt bizalmatlanságnak, de a kutyamérgezések óta nemigen bízhatunk meg az idegenekben. Nem tudni, kiben mi lakozik.
Elmondásuk szerint valamikor tényleg sok kutya kóborolt a félezer lelkes faluban. De a tavalyi önkormányzati választások óta eltűntek az utcákon addig szabadon kószáló kutyák.
- A gazdák megkötötték őket - magyarázza Nagy Attila. - Nem akart senki büntetést a nyakába. Épp ezért érthetetlenek a mostani mérgezések. Jó ideje már csupán egyetlen egy kóbor kutya lézeng a faluban, az is épp itt, mellettünk, de annak nem esett semmi baja. Mi sejtjük, hogy kik állhatnak a dolog hátterében, de bizonyíték híján nem mondhatunk nevet vagy neveket.

A település egyik szélső, főleg cigányok lakta utcája felé tartunk, az út minősége s a házak állapota méterről méterre látványosan romlik. Az egyik ház előtt tündéri kiskutya napozik, a kerítésen belül egy nagy, megkötött kan hörög. Két asszony jön ki a házból, az egyik idegesen rágyújt, és visítva "Gyilkos magyarok!"-at kiabál. A másik, Lakatos Mária mérgesen leinti, s a láncot csörgető kant is elhallgattatja.
- A kutyáknak most már mindegy. De a gyermekek miatt nem hallgathatunk. Azokat a fasírtokat ők is megkóstolhatták volna. Még belegondolni is rossz, mi robban itt ki, ha gyermekhalál történik.
Ez, hál' istennek, elmaradt, s lassan a kedélyek is lecsillapodnak. Talán fel se borzolódnak, ha az egyik megköti az ebét, a másik meg nem játssza Zorrót, az igazságosztót.