Nyelvvizsga százhatvanezerért

- Vipera, Viagra, számla, érettségi, nyelvvizsga. Mi tetszik?
A helyzet abszurd. Előbb még háromezerért kínáltak Nike sportnadrágot és felsőt, de az illető legalább körülnézett, mielőtt kinyitotta a két lakattal zárt bódéját. A fiatal férfi viszont gátlás nélkül üzletel a hamisítványaival.
- Mennyi egy nyelvvizsga-bizonyítvány? - kérdezem találomra.
- Százhatvanezer.
- Milyen nyelvből?
- Bármilyenből. Alap-, közép- vagy felsőfokú. A, B vagy C típusú.
- És miért hinnék el nekem, hogy valódi?
A férfi csóválja a fejét ennyi értetlenséget tapasztalva.
- A központban csinálják. Két-három nap alatt készen van. De ha sürgős, akár másnapra is. Akkor fizet, amikor elkészül. Felveszem az adatait, ad tízezret, a többit pedig, amikor átveszi. Tudja, kell az előleg, mert volt már olyan kuncsaft, aki csak rendelt, de nem jött érte. Nem akarom, hogy rosszul járjak, érti, ugye?

Értem, persze. Azt viszont nem tudom, vajon mennyi hamis bizonyítvány lehet már forgalomban. Mindenesetre veszek egyet, mozdul meg bennem az újságíró, hogy legyen bizonyítékom, miként hamisítják az okmányt, majd megírom a történetét. Bizonyára örülni fog a rendőrség, hogy sikerül lefülelni egy hamisítót, örül a nyelvvizsgáztató intézmény, hiszen a nevében állítják ki az okiratot, de legfőképpen jót teszek mindenkinek, akiknek valódi nyelvvizsga-bizonyítványa van.
- Nos, szüksége van rá? - néz rám a férfi.
Mielőtt azonban belevágnék a riportba, értesítem a rendőrséget, mire készülök, nehogy még azt mondhassák, a saját érdekemben akarom elkészíttetni a bizonyítványt.
- Még meggondolom - válaszolom. - Itt bármikor elérem?
- Általában itt vagyok. De ha nem, hívjon fel. Van egy darab papírja?
Írja csak fel inkább ő a számát, gondolom a fejem ingatva. A férfi kis rózsaszín cetlit vesz elő, arra írja ákombákom betűkkel: Gábor. S alá egy telefonszámot.

- Nehogy megtedd! - hallgatom gazdasági nyomozó ismerősömet a vonal túloldalán. - Ez bűncselekmény.
- De hiszen nem akarok én bűncselekményt elkövetni - érvelek. - Éppen, hogy további bűncselekmények elkövetését akarom megakadályozni.
- Én ezt értem. De akkor sem teheted meg.
Akkor tehát "Gábor" nyugodtan folytathatja  üzelmeit? Talán mégsem.

S nem is csalódom, legalábbis azt hiszem. Garamvölgyi Lászlót hívom, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjét. Hiszen ő nemcsak rendőr, hanem újságíró is, tudja, mi az a szerepjátszós riport.
Másnap már az irodájában ülök, a rendőrség Teve utcai központjának egyik felső emeletén. A piacon szerzett tapasztalataimat figyelmesen hallgatja, s láthatóan azonnal megérti a szándékomat.
- Berki Antal ezredessel, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának vezetőjével beszéltem - jelenti ki végül néhány telefonhívás után. - Hamarosan keresni fogják.

Úgy történik minden, amint a filmekben szokás. A rendőrség IX. kerületi székháza előtt, a Haller utcában találkozom Pallagi Imrével, a szervezett bűnözés elleni osztály munkatársával, majd egy parkban beszélgetünk.
- Miért nem a székházban? - kérdezem, amikor egy padon helyet foglalunk.
- Ilyen esetekben ez a világon mindenütt így szokás.
Nekem végül is mindegy. Neki is vázolom, amit a Négy Tigrisben láttam.
- Arról van szó, amiről a TV2 stábja rejtett kamerával készített felvételeket?
- Azt a műsort nem láttam, viszont a "Gábor"-ral való találkozásom óta olvastam az egyik hetilap márciusban megjelent tudósítását. A kolléga lényegében ugyanazt tapasztalta, amit én. Csak akkor az egyik árus gázsprayt, sokkolót és kényszerítésre alkalmas viperát ajánlott neki, a másik pedig előre kitöltött számlatömböt.
- Ha hamis nyelvvizsga-bizonyítványt készíttet, bűncselekményt követ el - jelenti ki Pallagi Imre is, miután meghallgatta elképzelésemet a riportom felvételéről.
- De hiszen éppen bűncselekményeket szeretnék vele megakadályozni. S mielőtt bármit tennék, szívesen adom mindezt írásba is önöknek. Semmilyen előnyre nem használom fel a hamisítványt, miután pedig megírom a riportot, szívesen be is szolgáltatom önöknek. Mindenkinek hasznára szolgálok, kivéve az elkövetőknek.
- Nézze, én értem önt. Nyolc évet dolgoztam külföldön, ismerem az oknyomozói újságírás lehetőségeit a világ némely pontján. Amerikában egy-egy szerepjátszós riportot akár is Pulitzer-díjjal is honorálnak.
Az angol királynőhöz becsempészett láda történetét már együtt idézzük fel. Újságírók úgy hívták fel a figyelmet a királynő hiányos védelmére, hogy egyikük komornyiknak adta ki magát, s kollégái segítségével egy ládát juttatott a királynő közelébe. A ládában ugyan csak műanyag palackok voltak, ám lehetett volna akár robbanóeszköz is. Utána leleplezte magát az újságjában. S nemhogy elmarasztalták volna az akciójáért, hanem megköszönték neki, legfőképpen pedig javítottak a királynő védelmén.
- A világban tehát van példa arra, amit én is szeretnék tenni. Akkor nálunk miért nem lehet megtenni?
- Mert a jogszabályok nem teszik lehetővé. Ha mégis megteszi, akkor bűncselekményt követ el - ismétli.
- Akkor mit tehetek az ellen, hogy hamis nyelvvizsga-bizonyítványok készüljenek?
- Feljelentést tehet akár nálunk, akár a kerületi rendőrkapitányságon, s mi a törvényeknek megfelelően el fogunk járni.
Feljelentést tegyek? Nem szokásom, s újságíróként különben sem ez a dolgom. Sokkal inkább az, hogy kimenjek ismét a piacra, s megnézzem, tett-e valamit a hamisítások ellen a rendőrség. Mert azt most már nem mondhatja, hogy nem tud a hamisításokról.