Csövesek deszkái

Az est fő célja ezúttal is – ahogy korábban már háromszor – az volt, hogy enyhüljön a többségi társadalomban az előítélet a fedél nélküliekkel szemben, s legalább télen ne lökdössék ki őket a pincékből, lépcsőházakból, kukatárolókból a zord éjszakákba. Még akkor sem, ha a város szociális gondozói teljes erőbedobással felkészültek a hajléktalanok téli ellátására szállóikon, valamint utcai tea- és zsíroskenyér-járataikkal. Debrecenben a krízisférőhelyek maximális kihasználtsággal fogadják az otthontalan embereket Hajdú-Bihar bármely részéről. De még így is sokan szorulnak ki az orvosi ellátást is nyújtó menhelyekről, ezért méltatlan körülmények között húzzák meg magukat az utcákon, parkokban, erdőkben, hidak alatt, kietlen tanyákon. Így a szakemberek a létezésükről csak hosszú kutatómunka után szereznek tudomást.
A közelmúltban a ReFoMix Kht. debreceni, Dobozi utcai menhelyének udvarán megtartott sokszínű programon pár órára könnyen el lehetett feledni a reménytelenséget. A jó hangulatú, zimankós estén, ahol több százan tekintették meg az amatőr hajléktalan színjátszók színvonalas előadását, a vastaps nem maradt el a produkció végén. Később, a melegétel-, sütemény- és teaosztáson, majd a fáklyás virrasztáson is szép számmal együtt maradtak a sorstársak és civil segítőik.
Mindenki úgy vélte, a finom ételek mellett e szép estének az igazi fénypontja az AHA Színpad előadása volt. A produkció megrendítő közvetlensége miatt számított különleges kulturális csemegének, valamint azért, mert a fellépő hajléktalanok azok, akik hazánkat nemzetközi fesztiválokon képviselve rendre dobogós helyen végeznek. Hozzájuk hasonló csapat nincs is az országban, s Európában is alig akad néhány követőjük.
A Fecske becenévre hallgató Füsti Molnár Sándor szociális gondozó, színpadvezető fejéből pattant ki a szikra: mi lenne, ha produkciójukat a pápának is bemutatnák. Erre ugyan nem volt mód, de Őszentsége tavaly decemberben, karácsony előtt fogadta a tizenhárom fős csoportot a Vatikánban. Benedek pápa magyarul szólt honfitársainkhoz, s nyolcmondatos áldását is anyanyelvünkön hirdette. Az audiencián olyan hajléktalanok és kísérőik vettek részt, akik közel állnak a hat éve működő AHA Színpadhoz.
Fecske nem éri be ennyivel. Szíve-lelke a hajléktalanoké, ezért szeretne létrehozni egy művészeti rehabilitációs központot, ami a kilátástalanná vált, kisiklott életű, de felemelkedni vágyó otthontalanok személyiségét fejlesztené. Szerinte minden alkotó emberben ott munkálkodik a jóság, a szépség és a szeretet.
Ezt vallja a színpad egyik ifjú tagja, a 24 esztendős Henegár Csaba is, aki inkább egy jóképű, ápolt, intelligens srác benyomását keltette, mintsem egy hajléktalanét.
– Nem szégyellem, csak sajnálom, hogy fedél nélküli lettem – sorolja, miközben fázósan pakolja a színpadi kellékeket. – Anyámékkal nem jöttem ki, mert drogoztam, ittam, rossz útra tértem. Nem kíváncsiak rám. Egy budapesti hajléktalanszállón élek két éve. Dolgozom, tanulok, tagja vagyok ennek a fantasztikus színpadnak, spórolok, és szeretnék talpra állni. Hogy van-e barátnőm? – kérdez vissza keserű mosollyal. – Nincs, mert akármilyen jó fejnek tartanak a lányok, ha megtudják, hogy hajléktalan vagyok, másnap már…
A középkorú Sz. János úgy véli: azoknak van esélyük felemelkedni a hajléktalan létből, akik nem süllyedtek az alkoholizmusba, nem az utcán élnek egy hullámpapíron maguk alá vizelve, s egészségileg még van reményük a felépülésre. Ő maga mintegy 90 ezer forintot keres havonta a fővárosban két munkahelyen, s a hajléktalanszállón takarékoskodni is megtanították. Így hat év után önálló albérlethez jutott. Nagy László szociális munkás úgy véli, jelenleg senki nem akarja pontosan tudni, mennyi hajléktalan él csak a fővárosban. Meglátása szerint az emlegetett 40 ezer főt hárommal kellene szorozni.
A debreceni virrasztós estén találkoztam N­né Julival és egyetemista lányával. Rossz házasság, válás, családon belüli erőszak, majd munkanélküliség, a rezsiszámlák fizetetlensége kilakoltatáshoz vezetett. Az anya a lányával átmeneti otthonba került, majd hajléktalanszállóra, ahol félelmetes farkastörvények uralkodtak akkor. Anna, a lány, felsőfokú tanulmányai mellett most is dolgozik, akárcsak 61 éves édesanyja. A debreceni ReFoMix Kht. lelkes munkatársainak köszönhetően ma már egy lakhatási program részesei ők is. Anna csak később csatlakozik beszélgetésünkhöz. Hallgatom a gyönyörű, okos, halk szavú leányt. Olyan, mint a többi egyetemista. Majdnem…