Önveszélyes civil a szikesen

Nem azért, mert úgy hívják, mint engem, de erre a csókára érdemes figyelni. Igazi harcos civil, az önveszélyes fajtából: hol rádiót gründol, hol független helyi újságot, máskor saját pénznemet vezet be vagy álszexbotrányt képzel a bordányi dinnyeföldre.

Hazai életTanács Gábor2008. 03. 21. péntek2008. 03. 21.

Kép: Bordány, 2008. március 13. Tanács Gábor a bordányi ifjúsági egyesület vezetője. Fotó: Ujvári Sándor

Önveszélyes civil a szikesen
Bordány, 2008. március 13. Tanács Gábor a bordányi ifjúsági egyesület vezetője. Fotó: Ujvári Sándor

Tanács Gáborhoz semmi közöm, hacsak az nem, hogy időnként gratulálnak nekünk egymás dolgai miatt – de ha úgy vesszük, járhattunk volna rosszabbul is. Tősgyökeres bordányi. Általános iskolás korában, valami rádióműszerész szakkör után kapta el a gépszíj: a tévészerelő, aki az órát tartotta, megunta a dolgot, ő viszont átvette tőle a stafétabotot. Ebből lett egy jó kis társaság, abból egy ifjúsági egyesület, amiből meg a fene nagy civil lendület tört elő mindenféle képzések után. Menet közben dolgozott boltban a városban, aztán boltban falun, azután az önkormányzatnál, aztán a kistérségnél. Közben valahol – egy Börcs nevű faluban – meglátott egy teleházat, és kitalálta, hogy ez kell Bordányba. Megcsinálta, civilként. Kapott harminchat négyzetmétert a faluházból, oda becuccolt a számítógépekkel, és várta, hogy mi lesz. És lett, ami szokott: jöttek a gyerekek játszani, azután internetezni, azután ebből lett egy társaság, és ezeket a srácokat mindenfélére rá lehetett venni. Hogy működtessék a mozit. Hogy pénztározzanak.
Meg: ha jönne a szomszédos Mórahalom színtársulata, de nem tudják felállítani a díszletüket, mert egy óvatlan pillanatban valaki befalazta a színpad hátsó bejáratát, akkor készítsenek saját darabot. A dolog végül oda nőtte ki magát, hogy a környéken itt a legerősebb az ifjúsági önkormányzat. Az általuk szervezett papír- és fémhulladék-gyűjtésen összeszedett érték mellé ugyanannyit tesz az önkormányzat is, ezzel együtt éves szinten millió forint fölötti összeggel rendelkeznek. Plusz a bordányi korona, aminek kapcsán először találkoztunk: ez egy fiktív pénz, amit a teleház, illetve az ifjúsági önkormányzat fogad el, szóval elsősorban internetezésre és nyári táborozásra lehet költeni, de van hátrányos helyzetű gyerek, aki pusztán ebből fedezi a vakációját. Önkéntes munkáért lehet kapni, és vonalkódos kártyán tartják nyilván – így persze nem nehéz bevonni a fiatalságot.
Ezt az embert nehéz elválasztani attól, amit csinál. És minden, amit csinál, közösségi ügy. Van benne valami konokság, ami megakadályozza, hogy elfogadja azokat a dolgokat, amelyek ugyan nem normálisak, de már megértjük és megszoktuk őket. Akárhányszor találkozunk, mindig valami bolond terve van. Ilyen volt az is, hogy a Kulturális és Szabadidő Egyesület hozzon létre egy újságot, és konkuráljanak az önkormányzat lapjával. A tudósítójuk bejárkált az önkormányzat üléseire. Nem nézték jó szemmel. Azt vetették ellene, hogy nincs joga bemenni, mert a lap nincs bejegyeztetve. Bejegyeztették. Akkor meg az volt a baj, hogy a tudósító – aki oda járt az iskolába, még a nagyszüleit is ismerték a képviselők – nem mutatott fel sajtóigazolványt. Akkor lamináltak neki sajtóigazolványt. Erre már nem volt mit tenni.
Persze a lapot el is kell adni valahogy. Erre való próbálkozás volt a bordányi szexbotrány. Ez a kitalált történet a címlapon szerepelt, bár sok szex nem volt benne: a történet szerint valaki meztelenül napozik a dinnyeföldön, és valaki más meglátja. Innentől persze a kedves olvasó fantáziájára volt bízva, hogy ki kicsoda a történetben: ennek meghatározása egy faluban rendes spekulációkra ad alapot.
– Bordány kulcsos falu – szokta mondani, ami azt jelenti, hogy bárhová menne az ember, hogy ott csináljon valamit, mindig kiderül, az ajtó be van zárva, és a kulcsot valaki elvitte haza. Legyen szó a tornateremről vagy faluházról. A teleház és információs szolgáltató központ majd’ akkora költségvetéssel működik, mint a faluház maga, de kulcsuk nincs az épülethez. Az a csodálatos ebben, hogy mindez nem rosszindulat, csak megcsontosodott reflexek és kényelmesség, bejáratódott tévutakon járó gondolkodás eredménye. A faluban tényleg megvan a jó szándék, tőlük telhetően támogatják őket; az önkormányzati kényelmességgel szemben pedig türelmetlen az a civil, aki a saját fizetésére valót is úgy pályázza össze – ez ad némi pluszmotivációt az útkereséshez.
Egyszer, bulgáriai túrájáról megtérve, Gábor csak sorolta az ötleteit, amikor azt látta, hogy az egyesületi tagok úgy ülnek, mint a temetésen. Lehet, mondták neki, hogy te mindig úgy kelsz fel, hogy van benned lendület, de itt folyton akadályok vannak, mindig máshol van a kulcs, szóval nem megy. Vagy próbáljuk meg nagyban, vagy ne csináljuk sehogy. Egy hét alatt összeszedték neki az ajánlószelvényt a polgármester-választásra. Nem választották meg, durván hatvan-negyven arányban verte őt az előző polgármester. Ha nyer, az más helyzet lett volna. Nem biztos, hogy jobb. Jó polgármester akad vidéken, de a jó civil műhely kevés. Mindenesetre arra jó volt a dolog, hogy a választás után megbeszélhették a polgármesterrel: hál’ isten, nem volt csúnya a kampány. Talán ezután elhiszik neki, hogy nem hatalmat gründol.
Általában arra jut, hogy ha ezt az energiát saját vállalkozásba öli, nem itt tartana. El van rontva. Skandinávia-mániás. Szerinte arrafelé az ország után mindjárt az ember a fontos. Bármilyen kis dolgot alkot, legyen az színdarab vagy hungarocell zsiráf, az érték – hiszen az ezekre szánt időt a kocsmában is tölthette volna. Nálunk sem ezeknek a dolgoknak, sem a civilségnek nincs értéke. Még.
Éppen azon eszel, hogy megcsinálja a kistérségi rádiót. Már megvan a stúdió, és a környező falvak gyerekei lesznek a tudósítók. Mutatja a diktafonokat, ezekkel fognak szaladgálni. Öcsém, jobbak, mint az enyém!

Ezek is érdekelhetnek