Egy falut boldoggá tett a pénz

Százmilliók kellettek, s ezeket a hajdan önálló, Kazincbarcikához 1954-ben csatolt, majd tőle tizenkét éve elvált Berente meg is kapta. Nem ment könnyen, népszavazásukat csak kilenc év múlva szentesítették, s a „felek” még utána is nyolc évig pereskedtek a község határainak elismertetéséért – a tét a BorsodChem iparűzési adója volt. Tavaly a két település polgármesterének kiegyezésével a harcnak vége szakadt, Berentéből pedig a megye leggazdagabb faluja lett.
Hogy korábban siralom volt itt az élet, már a múlté. Az ezerlelkesnél alig nagyobb faluban a vegyipari óriás, a hőerőmű és szénosztályozó lakótelepei mellett öreg parasztházak bújtak meg, mementójaként a 45 éves építési tilalomnak s anyavárosuk szűkmarkúságának. Kazincbarcika „peremkerületét” sártenger borította, ravatalozó híján háztól temettek, gáz, telefon, szennyvízcsatorna, de még rendes élelmiszerbolt se volt. Az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Kazincbarcika az iskola felső tagozatát is meg akarta szüntetni, s tantermeibe bezsuppolni az orvosi rendelőt, a könyvtárat és a patikát. Szabó Barna, a hőerőmű nyugdíjasa, az elszakadás egykori élharcosa kiszámolta, hogy a szétválás nem viheti padlóra a 35 ezer lakosú várost, csak lejjebb kell adnia az igényeiből, hogy a berenteiek a zömmel rájuk települt iparnak ne csak a szennyét-bűzét, hanem az iparűzési adóként fizetett pénzét is élvezhessék.
De ne bolygassuk a múltat, s nyugodjék békében az „élharcos” is, aki 67 évesen, márciusban örökre elaludt verandája karosszékében, így nem érhette meg, hogy májusban a köztársasági elnök aláírta elszakadási kérelmüket. Nem érte meg a falu arany egyszarvúakkal ékesített címerének avatását sem. Pedig akkor már dőlt a pénz, elköltése viszont olyan egymást nyársaló belharccá fajult, amibe belebukott polgármesterré választott lánya is. Szabó Barna bizton örült volna annak is, mikor a Berentét irányító Juhász József és a kazincbarcikai polgármester, Szitka Péter kiegyezett. Ez részükről diplomáciai hőstettnek számított, hiszen megörököltek egy áldatlan helyzetet. Barna bácsi emlékét posztumusz díszpolgári cím és márványtáblás sírhely őrzi díszburkolatos főterű falujában, melynek önkormányzata szociális juttatásaival ma az országos átlagot felülmúlóan kényezteti lakosait.
– Negyvenöt év lemaradását kellett pótolnunk, s úgy gondolom, sikerült! – állítja Juhász József polgármester. – Ingyen vittük be mindenüvé a vizet, csatornát, gázt, kábeltévét. Ingatlanonként havi négy köbméterig fizetjük az ivóvíz-, hat köbméterig a szennyvízdíjat. A boltunkban minden berentei lakosnak vásárlási kedvezmény, a családoknak évi 15 ezer forintos fűtéstámogatás jár. Ingyenes a szemétszállítás, az óvodai, iskolai étkeztetés, nem kell fizetni a tanszerekért sem. Lakásfelújításra egymillió forint kamatmentes hitelt adunk tíz évre, havi nyolcezer forintos törlesztéssel. Az üdülést évente és személyenként három-, a karácsonyi ünnepet tízezer forinttal támogatjuk. Orvosi rendelőnknek párja nincs a környéken, reumatológus szakorvos is rendel hetente kétszer. Nagy büszkeségünk a tavaly ősszel átadott bentlakásos idősek otthona, ahol az öregek szinte luxuskörülmények között élnek, s térítési díjaikból is nagy összeget átvállalunk. „Békekötésünkkel” Kazincbarcika elismerte a falu történelmi határát, s a berentei cégek iparűzési és ingatlanadóinak 70 százaléka továbbra is őket, 30 százaléka minket gazdagít. Az elkövetkező 30 évben pedig a falu még üres területén létesülő beruházások adóhozadékán fele-fele arányban osztozunk.
– Gazdagságunk – folytatja okfejtését – viszonylagos. Az iparűzési adó lakosainkra visszaosztott idei, közel egymilliós összege valóban szép, a miskolciakra tavaly négyszázezer sem jutott. Ilyen szempontból talán az „ásványvizes” Kékkút áll jobban nálunk. Az ipari hatékonyságnak hála, öt éve még „csak” 450 millióból, idén már egymilliárd forint feletti összegből gazdálkodhatunk. Ebből fejlesztésekre, kiemelten egy berentei–sajószentpéteri összekötő útra, vagy a wellnes-fitnesz központra is bőven jut. Mi a fejlesztéseinkkel, szociális juttatásainkkal ellensúlyozzuk, hogy a falusiak többsége még átlagos jómódban sem él. A munkanélküliek száma 140-150, főleg középkorú, szakképzetlen nő, akiket közmunkával, segélyekkel támogatunk. A környezetvédelmi beruházások által is vonzó, tiszta levegőjű hely lettünk. Sajnos zsáktelepülésként nem tudunk terjeszkedni, ezért ingatlanjaink felértékelődtek. Jó hír, hogy tizenkét új lakást építtetünk önkormányzati pénzből.
A faluban megkérdezettek egyként mondták: már tényleg jól érzik magukat Berentén, bár a „minden gyönyörű” szlogenjén akadnak pöttyök is. Például a szigorú védőszabályozások ellenére néha kormos víz csorog a tetőről, az ablakokat megüli a por, a kamionok miatt repedezik néhány ház is. Arra pedig a falu vezetőinek jobban kellene figyelniük, hogy a segélyezés hírére valóságos népvándorlás zúdult Berentére. Családtagnak bejelentkeznek, s néhol 15-en szoronganak egy kis szobában – idővel az ő sorsuk is megoldandó feladat lesz az önkormányzatnak. A kazincbarcikai helyzetről Szitka Pétert szerettük volna megkérdezni, ám a polgármestert többszöri megkeresésünkre sem sikerült elérnünk.