Fejem, tanítom, eljátszom

Ez őshonos cigája birka, szigorúan védett fajta. Kiveszőben van Magyarországon. Olyan ezerötszáz van belőle törzstenyészetekben, ebből itt látsz kétszázat, meg a bátyámé háromszáz. Az lett a veszte, hogy bejött a merinó a hatvanas években: annak finomabb a gyapja, meg jóval szaporább. Amint az ember eladja alóla a bárányt, már lehet betenni újra a kos alá. A cigája csak ősszel ivarzik. Pedig merem állítani, jobb a húsa, mint a merinóé. Nem érződik rajta az a büdös faggyú. De igazán tejre lenne ez nagyon jó birka, csak nincs olyan az országban, aki fejni tud. Ez komoly fizikai munka, a kétszáz birkát én két óra alatt fejem meg, naponta kétszer. Géppel nincs értelme, mert van egy olyan élettani tulajdonsága a birkának, hogy mindenképpen utána kell fejni kézzel is. Meg akkor fel kéne fogadni egy embert, hogy a kalodákat nyissa, csukja. Így nem kell senki: a kutyák idehajtják őket egyesével.
Én tanítok minden kutyát magamnak, amelyikbe látok hajlandóságot. Nem mindegyik válik be a birkánál, van, amelyik erősebben fog, vagy nem jó helyen fog. Amelyik durva, azt eladom a gulyához. Amelyik goromba a birkával, inkább a marhát, disznót kedveli, azt nem tartom itt. Van ilyen. Az se jó, ha túl erősen fog, mert megtépi a jószágot, de az se jó, ha túl gyenge a kutya, mert akkor meg nem fél tőle a juh. És az akkor nekimegy. Olyankor bajban van az ember, ha a birkák terelik a kutyát. Most is van két tanulóm, de nem sürgetem, idén még nem hoztam ki őket egyáltalán. Itt van a Legény, meg a Vagány, egyik kétéves, a másik három, fiatalok, tehetségesek, nem sürgős az utánpótlás.
Vannak vezényszavak, amikre figyelniük kell. Hogy mi? Legény! Eridj amarra. Jól van, kiskutyám, pihenjél te le. Mindent tudniuk kell. Fejésnél például azt, hogy melyik birka az anya. Tudja a kutya, hogy a fejős birkának jönnie kell a lukra rá, és ha nem jól jön, akkor szólok neki, hogy harapd meg ezt itt, vagy hajtsad a hátulját. Csak most a Vagány gyesen van, mert nagyon nehéz. Hamarosan fiadzik, alig bír már menni. Ha van valami munka, csak nyög, meg ugat. Ha szaladni kell, akkor meg két méter után megáll, és néz, hogy messze vagyunk-e még.
Ötödik nemzedék vagyok a családomban, aki juhászkodik, ennyi, amit biztosan tudok. Nagyapám szökött gyerek volt. Kilencévesen összeveszett a mostohaanyjával Makón, és meg sem állt Kolozsvárig. Ott elszegődött dédapámhoz juhászbojtárnak, aztán elvette a lányát. Nászajándékba kapott ötven birkát, hogy na fiam, ezzel boldogulj. Azzal elindult az életbe, felnevelt négy gyereket, mindegyiknek házat vett. Szökött gyerekként, akit a szülei nem segítettek, eltartotta magát kilencéves korától. Próbálja meg ezt ma valaki. Utoljára még hét hold földje is lett, mire bejött a téesz. Háromszáz birkát hajtottak el tőle.
Anyám az ő lánya volt. Apám nem volt juhász, nagybátyám révén tanultam meg a szakmát. Ezeknek a régi juhászoknak általában nem volt földjük, nem volt nagyapámnak, dédapámnak sem, de saját juhaikat tartották, béreltek gyepeket. Én apám révén kaptam kárpótlásba földet, de az nem elég ennyi állatnak. Aratás után megyünk a tarlóra, tarlószabadulás után a gyepen csak vendég vagyok. Ha egy helyben kellene legeltetnem, bele is unnék. A saját gyepeimmel benne vagyok a környezetgazdálkodási programban, hogy az őshonos állatokra járó támogatást megkapjam a juhok után. Idén már egy hónapja hiába várom.
Ha ez a tej nem lenne, szerintem már becsődöltem volna. A kisteleki sajtgyárhoz vagyok szerződve. Idén olyan volt a bárányár, hogy csak hetvenet sikerült eladnom, azt is olyan áron, hogy az anyák abrakjára nem volt elég. Kétszáz bárány még bent van a tanyán. A magyar piac az olaszokra állt be, ők meg azt mondják, hogy a román bárány olcsóbb. Meglehet. Én meg azon morfondírozok, hogy vissza kell térnem a régi hagyományhoz, hogy nem kap takarmányt a birka, legeljen, aztán tavasszal megellik. Csak akkor télen is legeltetni kell. Meg utazni, menni a legelők után, mint régen. De nem ám kamionnal! Lábon! A Kárpátokig el lehet menni, így csinálták a régi juhászok. A szamáron fenn az átalvető, meg a bogrács: ahol rájuk esteledett, ott aludtak. Meg lehet csinálni most is. A földek akkor is magántulajdonban voltak, a juhászok akkor se nézték, hogy vetés, nem vetés: keresztülosontak rajta gyorsan. Nagybátyám Pér községben született, az Győr alatt van, odáig elmentek legelő után.
Ez itt a baj, hogy az ember mindig azon gondolkodik, mit kellene csinálni. Vagy hogy mit csinálunk rosszul. Hogy három éve még tíz birkát kellett levágnom a palotai búcsúra: annyit vittek el, hogy mindegyikből csak egy kis darab maradt, azokat adtam anyámnak, hogy a családnak főzze meg. Persze csodálkozott, hogy az egyik hús már megfőtt, a másik meg még pattogott, mint a gumilabda. Idén egyet levágok a családnak, és azzal kész. Szóval ezért jó ez a színjátszás, hogy teljesen kikapcsolódok mindenből. Otthon meg a próbán tanulom a szöveget, itt kint már nem megy, mert csak szemüveggel tudok olvasni. Azt meg nem szeretem magammal hozni, mert kiejtem, rálépek, elhagyom. Jó kis közösség, a volt általános iskolai tanárnőm választja a darabokat: aki nyolc évig tanított, az csak tudja, mire vagyok képes. Nagy sikerünk van mindig. Csak amikor befejezzük, mindig azon törpölök, hogy akkor most hogyan tovább.