Párt keres az angol beteg

Négy fiatalember hűsöl vasárnap délután a parasztház udvarának diófája alatt. Tegnap hajnalig vagy húszan buliztak a falu kocsmájában, mert „Kismacska”, egyik barátjuk ma indul vissza Németországba, ahol hentesként dolgozik.
– Cső, Szájmon! Akkor októberben! – búcsúzik tőle. – Jó bicajozást, meg minden!
– Ajaj! Tegnap berúgtam egy csöppet… – tápászkodik fel Simon a fűről. – Kismacska halászlét főzött, valaki zongorázott, táncoltunk, én meg túl sok sherryt ittam sörrel…
A magyarul elég jól, bár akcentussal beszélő 38 éves Simon Hursthouse újságíró. Tíz évig volt szerkesztő Londonban egy biciklimagazinnál. Fagerendás, de modernül berendezett házának terasza a munkahelye is. A falon lógó Ázsia-térkép mellett arról faggatom, miért éppen az ezerlelkes Szögligetre költözött?
– Hm… – motyogja kicsit bágyadtan. – A magyar lányok… Mindig magyar barátnőim voltak. Velük kerültem ide, ők viszont nem akartak velem maradni, ahogy itt mondják, az Isten háta mögött.
Simon egy közép-angliai kisvárosban, Nottinghamban nőtt fel, bátyja, idős szülei ma is ott élnek. Simon, a biciklizés szerelmese eredetileg kerékpártervező akart lenni, de a matematika miatt átjelentkezett a sheffieldi egyetem médiaszakára. Utána angolt tanított egy középiskolában. Azt tervezte, hogy összespórol egy világ körüli biciklistúrára. De mikor kiszúrta egy londoni biciklimagazin hirdetését, amiben szövegszerkesztőt kerestek, jelentkezett, felvették, és minden megváltozott.
– Jól kerestem. A munkám miatt bejártam biciklivel a fél világot. Montrealtól San Franciscóig hatezer kilométert letekertem! Ázsiába nem jutottam el, de szeretnék. Vettem lakást is Londonban. Aztán megismerkedtem egy angol szakos komáromi magyar lánnyal, aki meghívott a családjához. Pár hétig voltam náluk. Körbebicikliztem a szlovák vidéket, nagyon tetszett! Egészen más világ! Hagyományos falukat láttam. Mert nem tudtam a lány családjával beszélni, Londonban elhatároztam, megtanulok magyarul. Meg azt is, hogy nem akarok nyugdíjas koromig egy irodában üldögélni. A lány visszament Pozsonyba tanulni, én viszont egyedül is sokszor eljöttem. Bejártam biciklivel az országot, közben tanultam tovább a magyart. Az egyik tanítóm tornaszentandrási lány volt, ez szomszédos Szögligettel. Megkérdezte, miért tanulom a nyelvet, és elmondtam; azért, mert egy szép magyar vidéken szeretnék élni. Ő is meghívott a falujukba, aminél gyönyörűbbet tényleg nem láttam. Erdős dombok. A szendrői vár, az Esztramos-hegy, a Rákóczi-barlang, tiszta tavak. Arattam is az apja farmján. Egyszer, mikor esett, sok eladó házat megnéztünk a környéken. Én rögtön beleszerettem a szögligetibe, és Tornaszentandráson is megvettem egy régi vendégházat. Londonból küldtem pénzt a felújításra, mert a szögligeti házban víz se volt. Segített a lány családja. Azon a nyáron is, 2005-ben, mikor ideköltöztem. Vendégem még nem, állásom már nem, a bankszámlám meg üres. A farmjukon ennivalóért dolgoztam. Az első télen fáztam, és sokat voltam éhes. Télen itt nincs turista. A lány Skóciába ment dolgozni, magányos voltam…
– Mégse adtad fel. Miből akarsz itt egyáltalán megélni?
– A turizmusból. Azért vettem a szentandrási vendégházat! Céget alapítok, pályázni szeretnék. Egy barátommal weboldalon reklámozzuk a világörökségi látnivalókat, a vendégházamat. De nehezen indult. Karácsonykor hazamentem, dolgoztam a szerkesztőségben. A londoni lakásomat eladtam, mert kifogytam a pénzből. De ha feladom, boldogtalan leszek. Nem tudok megfelelni a kihívásnak! Biztonság volt, hogy tavaly megbízást kaptam a londoni szerkesztésre. Számítógépen küldik az anyagot, én megformázom, visszaküldöm, jól fizetnek érte. Kocsit is vettem már az építőanyagok szállításához. Reggel a számítógépnél, napközben a házakon dolgozom, kertészkedem. Ástam itt egy kerti tavat, Szentandráson is fogok. Itt az istállóból szálláshely épült, és tavaly vettem a falu másik részén, csodaszép szőlőhegyen egy félkész víkendházat. Az is turistaház lesz, napelemmel melegítem majd az esővizet.
– Szüleid mit szóltak a döntésedhez?
– Én lettem „az angol beteg”. Anyám azt kérdezte, miért nem Franciaország? Az kulturáltabb. De nekem a hagyományos jobban tetszik. Az idén már voltak vendégeim Izraelből, Portugáliából, Dél-Afrikából is. Egy londoni tudós azt mondta, egy nap alatt 40 különféle lepkét fényképezett, ami kész csoda!
– Nincs honvágyad?
– Nincs, mert télen mindig a szüleimmel vagyok. Itt van tavasz, nyár, gyönyörű ősz. Anglia ködös, sokat esik, de a tél nem olyan hideg, mint itt. Barátaim is vannak már. Kedves, humoros fiúk. Este kocsmába járok beszélgetni, tévézni, mert lakásban sosem volt tévém. Csak nekem való lányok nincsenek. Az okos, szép lányok mind Pestre vagy külföldre mennek.
S hogy miként látja Simont volt barátnőjének az édesanyja, Annuska?
– Szerény, kedves, mindenki szereti. Na és a bogarai! Senki annyi biciklit nem vett a környéken, mint ő. Meg vaskályhát, mert csak fával fűt. Esővizet gyűjt, napelemeket szerel. Csak nősülne már meg végre, akkor biztos nálunk marad!