Elmélkedés

Ha valakire azt mondjuk, hogy nem ismer lehetetlent, ez alatt azt értjük, hogy soha nem adja fel, minden helyzetből keresi a kiutat, a megoldást. Ennek ellenére naponta beleütközünk saját korlátjainkba és gyakran elveszítjük azt a képességünket, hogy megújuljunk, ismét talpra álljunk. Vannak közöttünk, akik szinte végleg feladják a küzdelmet, mások minden lelkesedés nélkül robotolnak és kitartanak, de nem hisznek a változásban, esetleg valamilyen csodára várnak. Ahhoz, hogy túléljük ezeket a helyzeteket, kapaszkodnunk kell valamibe – sokszor inkább valakibe. Ha egy élő közösséghez tartozunk, ha rendezett a családi hátterünk, akkor sokkal nagyobb eséllyel nézünk szembe az élet kihívásaival. Egy közösség akkor igazán jó, ha konkrétan segíti az éppen komoly nehézségben lévő tagjait. A szerepek pedig időről időre cserélődnek: egyszer én segítek, máskor nekem segítenek.
Azonban sokszor nagyon magányosak vagyunk – még ha tartozunk is egy csoporthoz –, máskor pedig egy közösség sem elég ahhoz, hogy segítsen. Ilyenkor nem marad más lehetőségünk, minthogy Isten felé forduljunk. Nem véletlen mondják, hogy egy zuhanó repülőgépen vagy egy süllyedő hajón nincsenek hitetlenek, ateisták. Ott mindenki imádkozik. Azért, mert lelkünk legmélyén ösztönösen tudjuk, hogy vannak csodák, de ezeket csak az Istentől várhatjuk. Reméljük, hogy a lehetetlen is valósággá válhat, mert Istennél semmi sem lehetetlen.