Miért szúr egy gyerek?

Nem mindennapi történettel állt elő egy 15 éves győrsági fiú: azt állította, hogy megverték, késsel megszurkálták, majd kirabolták. A vidéki buszpályaudvarról tartott a Zrínyi utcában egy tanműhelybe fél kilenc körül, amikor észrevette, hogy három, arcát fekete kendővel eltakaró, rocker kinézetű alak figyeli. Megijedt és futni kezdett, a 17–20 év körüli fiatalok követték. Egyikük bicskával kezdett hadonászni, mire a fiú felemelte a kezét, és ekkor a penge megvágta a csuklóját.

Hazai életBardi Marianna2009. 02. 05. csütörtök2009. 02. 05.
Miért szúr egy gyerek?

A támadók folytatták a fenyegetést, és a védekező fiú egyensúlyát vesztve elesett. A földön fekvő srác fölött is villogott a penge, ami a mellkasánál felhasította a ruháját és felsértette a bőrét. A késes bandita végül a sértett combjába és bokájába is beleszúrt. Miközben a fiú védekezett, az egyik támadó elvette mobiltelefonját, néhány ezer forintját, de még a tízóraiját is. A földön fekve jól látta, hogy mindhárom bandita acélbetétes bakancsot viselt.
Az eset után a rendőrség nagy erőket mozgósított. Tanúkutatásba, adatgyűjtésbe kezdtek, elemezték a vidéki buszpályaudvar kameráinak felvételeit, de a fiú által megadott személyleírású rockereket nem láttak a felvételeken. A srác a meghallgatása során ellentmondásba keveredett, ezért helyszíni szemle következett.
És lám, a gyanú beigazolódott! A nyomozók rutinkérdésekkel zavarba hozták a fiút, aki beismerte, hogy őt bizony senki sem rabolta ki. Elsírta magát és bevallotta: nem tetszett neki az iskola, ahová járt, és azért agyalta ki a rablást, hátha a történtek hatására a szülei átíratják egy másik suliba. Még arra is volt esze, hogy megsebezze magát, hátha ettől hihetőbb lesz a meséje.
A rendőrségi felderítésnek ezennel vége is – a következő hír legfeljebb arról szól majd, milyen büntetést szab ki a hatóság a fiúra. Más kérdés az, hogyan juthat el egy 15 éves fiú a bizalmatlanságnak arra a fokára, hogy inkább combon szúrja magát, mintsem őszintén a szülei elé állna iskolai gondjaival…

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek