Vérnyomáscsökkentő papszakáll

Az erdők, a rétek, az útpartok korai vadvirágát az idők során annyira megkedveltük, hogy a ház körül is szívesen látjuk. A kerti fajtákat (a kékeslila mellett gyakori a rózsaszínű, a fehér, illetve telt virágú változat is) célszerű félárnyékos helyre ültetni, ahol a fák alatti talaj takarására is alkalmas a növény. Mivel meglehetősen szívós, öntözés mellett tűri a napos helyet is.  
{p}Talán a kezdetektől hű társunk a bódító illatú ibolya. Pindarosz, a Kr. e. V. században alkotó görög lírikus egyik ódájában egyenesen ibolyakoszorúhoz hasonlította szeretett városát, Athént. Érthető, hiszen akkoriban a görögök ünnepeiken ibolyafüzérekkel díszítették fel az otthonukat. Egy meghatározott tavaszi napon pedig ibolyafüzért akasztottak a háromévesnél idősebb gyermekek nyakába, a nagyarányú gyermekhalandóság korában azzal köszöntötték a túlélőket. Attikában kertészetekben nevelték az ibolyát, s az athéni piacon télen is árulták a belőle készült koszorút.
{p}Róma a császárkorban a végletekig fokozta az ibolyakultuszt. Vergilius arról számolt be, hogy valamennyi ház valóságos violáriumszámba ment, mert amerre csak nézett, mindenfelé ibolya-szőnyeget lehetett látni. A középkorban szerte Európában ugyancsak kedvelték, mi több, a kolostor- és várkertekben, később a főúri kertekben is termesztették az ibolyát. Nálunk a népnyelv kék ivola, kékicske, gyöngevirág, fáncsika, papszakáll, szaszuka névvel is illeti az illatos kék ibolyát.
Régen felfedezték, hogy a kedves növény gyógyhatású, illóolajából pedig illatszert lehet készíteni. Mivel a franciák azt tartják, hogy a náluk nyíló változat illata a legéteribb a világon, 1893-ban szabadalmaztatták az ibolyaillatot. Bárhogy is van, az erdeinkben-kertjeinkben vendégeskedő illatos ibolya (Viola odorata) nagyon kedves a szívünknek. Szó szerint, hiszen a növény leveléből vértisztító, virágából vérnyomáscsökkentő tea készülhet. Talán szépségében, egyszerűségében, szívósságában rejlik a gyógyhatása, az ereje?