Kutyaposta

Ahogy ez az esetek 99 százalékában mindig is történik: a kutyaharapás majdhogynem kizárólag emberi hiba miatt következik be. (A hiányzó egy százalék a kutyák között is megtalálható agresszív őrülteket jelzi, no meg a kivételt, amely erősíti a szabályt...) A statisztika szerint továbbá a fő veszély nem az ismeretlen, kóbor kutyákban lakozik: a harapások hatvan százalékát a saját kutya, további harminc százalékát pedig az ismerősé okozza. Összegezve tehát: az ember hibájából, ismert tulajdonságokkal rendelkező, ismert kutya harap a leggyakrabban.
A statisztikai átlagot igazolva, íme a történet. Dodó gazdája a Kutyapostás kerítésszomszédja, immár vagy tíz éve. Jól ismerik hát egymást, a Kutyapostás sokszor megfordul náluk, sőt ha Dodó gazdája távol van, meg úgy egyébként is, rendszeresen visz Dodónak néhány finom falatot. Tehát a barátság régi és töretlen. Annyit még mindehhez, hogy Dodónak van egy párja is, bizonyos Rikipuci, aki szintén németjuhász, csak fiatal, s éppen készül átvenni a hatalmat az öregedő Dodótól. És még annyit, hogy Dodó és Rikipuci a Kutyapostás ízléséhez képest egy kicsit "ridegen tartottak", mondjuk úgy, egy kicsit vadak. Nem tudnak például kézből enni, mohón falnak, egymás közt is jelentős afférok forrása egy-egy falat megszerzése, vagyis kajaügyben Dodóéknál nincs pardon.
Ez tehát az előzmény, amiről a Kutyapostás pontosan tudott. (Ugye, mondtam már: a kutyaharapást majdhogynem kizárólag emberi hiba okozza...) Nos hát, e tudás birtokában hívta a Kutyapostás vasárnap reggel a közös kerítéshez a két németjuhászt, hogy a reggelijéből megmaradt sonkafalatokkal kedveskedjen nekik. Elővigyázatosságból Rikipucinak a kerítés drótján átdugva, Dodónak meg a kerítés fölött átnyúlva tervezte átadni a felvágottat. A terv, Rikipucit illetően, remekül sikerült, ám Dodó a kerítés fölött megjelenő kézre egy rakéta sebességével emelkedett fel, és a sonkával együtt bekapta.
{p}
A Kutyapostás jobb hüvelykujja került a záródó fogak közé. Dodó ezt is sonkának vélhette, s mert, számára érthetetlen okok miatt, valamiért nem tudta lenyelni, egyre vadabbul harapta. A Kutyapostás vert helyzetben volt, hiszen Dodó között és közte a kerítés magasodott - így hát nem maradt más választása, mint kitépni kezét Dodó szájából. A hüvelykujj első percének a fele leszakadt; a vasárnap délelőtt egy kisebbfajta műtéttel ért véget.
A Kutyapostás most ismerte meg azt az erőt, amely nemcsak traumatikus sérülést, hanem traumatikus élményt is teremt: az akár egy tonna szorítóerővel harapó kutyák iszonyatos sérüléseket okozhatnak. És már érti, hogy nemcsak a seb, hanem a történet pszichés feldolgozása is igényelhet orvosi segítséget. Mindehhez tegyük hozzá: Dodóban semmi harag nem volt, tehát a történtek még csak nem is dühödt kutyatámadás - pusztán egy kis nassolás következményei...
Hogy egyébként mi mindenre jó az ember jobb hüvelykujja, az csak mostanában derül ki, most, hogy hiányzik... Egyetlen szóval: mindenre. Ha ugyanis a kéz alapvetően fogásra szolgál, akkor a hüvelykujj a "satu" egyik fele, nélküle semmit sem vagy képes megfogni. A Kutyapostás egyetlen öröme, hogy eddig sem tudott tíz ujjal gépelni - hanem csak úgy nagyjából hattal, héttel -, és az e művelethez elengedhetetlen ujjak között nem szerepelt a jobb hüvelykujj. Így hát a Kutyaposta most is rendben elkészült.
A rovat működtetéséhez, lám, nem jobb hüvelykujj, hanem csak egy kis friss tapasztalat szükséges...