A ló maga a láb

Édesanyja félénken méregette a barátságos jószágot. Neki láthatóan nem a szakértelem volt a lóvásárló "delegációban" a feladata, hanem az alku, és ha megegyeztek, akkor a pénz kipengetése.
De ettől még messze álltak. Az eladó kötőféken tartotta a nyolcéves kancát, miközben a lovasedzőként bemutatkozó magas fiatalember hozzáértő módon oldalról, elölről, majd hátulról megszemlélte a "portékát". Aztán a lóhoz lépett, végigcirógatta a fejét, megpaskolta a nyakát, majd mindkét tenyerével, felülről lefelé haladva, lassan végigsimította az állat lábait. Rendellenes csontkinövéseket, szövetszaporulatokat próbált kitapintani, no és gyulladásra utaló melegebb részeket keresett. A négy patát is tüzetesen átvizsgálta, hiszen nem véletlenül járja lovasberkekben a szólás: a ló maga a láb. Hiába a nagyszerű küllem, mit sem ér, ha rendszeres sántasága miatt használhatatlan a paripa.
Az arab fajtára egyébként is jellemző száraz, inas lábakon semmi kivetnivalót nem talált a gyors vizsgálat. Következhetett a nyergelés utáni kipróbálás. A szerszámozáskor is sok mindenre fény derülhet: hogyan tűri a jövőbeni kedvenc a kantározást, könnyen beveszi-e szájába a zablát, miként reagál a heveder meghúzására?
{p}
Esetünkben ment minden, mint a karikacsapás. Elő a futószárat, s a csillogó szemű tizenéves, edzője segítségével, kisvártatva a nemes állat hátán találta magát. Egy lovasiskolában elsajátította már az alapokat, de persze nem árt az óvatosság. A tréner most a szár végét tartva középről szemlélte a mozgást. Néhány kör lépésben, ügetésben és vágtában: ló és pehelykönnyű lovasa szót értettek egymással. Futószár nélküli munka következett ezután a bekerített lovardában, s a fiatalember intett az aggódó mamának: részéről rendben, vége a tesztnek. Az üzlet is megköttetett nemsokára. Szülei jóvoltából másnap lova származási lapjának fénymásolatával büszkélkedhetett osztálytársainak az újdonsült lótulajdonos.
A fent leírt eset is jelzi a hazai lóhasználat változását az utóbbi évtizedekben. Hetven-nyolcvanezernyi lovunknak több mint a felét napjainkban hobbi-, illetve sportcélra használjuk. Egy átlagos hátast vagy kocsilovat napjainkban 200 és 400 ezer forint közötti áron lehet megvenni. A nagyobb gond - a szakszerű tartási feltételek megteremtése - csak ezután következik. Kevesen tehetik meg, hogy családi házuknál saját maguk gondoskodjanak lovukról. A többség erre szakosodott bértartó vállalkozásoknál helyezi el állatát. Havonta ilyesmiért még a legjutányosabb árat kínáló helyen is elkérnek harminc-negyvenezer forintot, igényesebb helyeken a költség ennek akár a duplája is lehet. Otthoni tartáskor előbbinek a felével lehet kalkulálni. Ebben azonban nincs benne a kéthavonta esedékes pataápolási, illetve patkolási díj, valamint az óhatatlanul felmerülő állatorvosi költség.
A kezdő lovasnak célszerű már képzett, nyugodt négylábú társat vennie. Akkor képes igazán élvezni a lovaglás vagy fogathajtás örömeit, ha kiegyensúlyozott, jó idegrendszerű a lova. A további szempontok egyszerűen összefoglalhatók: legyen egészséges az állat. Éppen ezért nagyon sokan - főként az értékes sportlovak iránt érdeklődők - állatorvost is visznek magukkal, aki a későbbi viták elkerülésére a lábakról röntgenfelvételt is készít.
Adásvételi szerződést mindenképpen érdemes kötni. A dokumentum birtokában könnyebb érvényesíteni az elszállítás után, nyolc napon belül esetleg kiderülő szavatossági hibákat, az olyan rossz szokásokat, mint a karórágás, a szitálás vagy a normál használat során harminc napon belül jelentkező sántaság. Az utóbbi esetben azonban a vevőnek kell bizonyítania, hogy rejtett módon már az adásvétel idején is megvolt ennek a kiváltó oka. Az előzetes állatorvosi kontroll ilyenkor bizonyító erejű lehet.
Az uniós csatlakozás óta a származási lapon és korábban a szállításoknál elvileg kötelező úgynevezett marhalevélen kívül a lóútlevél lépett elő a jószágokat itthon és külföldön egyaránt mindenhová követő azonosító okmánnyá.