Hölgyujj a lecsóban

A mályvafélék családjába tartozó melegigényes növényt, melynek őshazája Afrika, Törökországban és a balkáni országokban, Görögországban, Bulgáriában, Albániában, Bosznia-Hercegovinában általánosan, és valamelyest Szerbiában is ismerik, zsenge toktermését főképp egytálételekben, lecsóban és köretekben előszeretettel alkalmazzák. Erre a legmegfelelőbb, különösen mert igen magas pektintartalma folytán hatásosan besűríti az ételt. Levesekben és savanyítva is fogyasztják. Viszonylag kevés kalóriát tartalmaz, ásványi sókban gazdag.
A növény hőigénye nagy, tenyészideje hosszú (nagyjából a paradicsoménak megfelelő), vízigénye mérsékelt. A nálunk derékmagasságnál feljebb nemigen nyúló növény főgyökere mélyre lehatol, oldalgyökere gyér. Levelei tagoltak, magányosan állnak. Az egész növényt szőr borítja. Öntermékenyülő virágja tetszetős, nagy, sárga színű, nagyon rövid ideig (egy-két napig) marad nyitva.
Legkorábban május közepén vethető, korábbi vetés nehezen ered meg, kelési arányát egyébként is rontja magvának vastag burka, ezért tanácsos az áztatás, vetőárok, műanyag fólia alkalmazása. Feltétlenül helyre vessük, palántát nevelni belőle nem érdemes, mert az átültetést nem viseli el.
Július elejétől, közepétől folyamatosan szedhető a küllemre a paprikához hasonló, hosszában barázdás, többrekeszű, csúcsánál elvékonyodó, zöldes termés. (Kissé bizarr, de találó angol neve lady's fingers, azaz: hölgyujj.) Szedésével nem szabad várni a virágzás után, mert alighogy leveti az elfonnyadt sziromleveleket, erőteljesen rostosodni kezd a termés héja, és ezután már alkalmatlan a fogyasztásra.