Kutyaposta

Igen, mint rendesen, az idén is megérkezett a négylábúak elleni gyalázatos támadások terveit szövögető toklászok ideje. A Kutyapostás persze hajlamos ebben is felfedezni a Természet kiegyensúlyozó szerepét, ahogy az aprócska, elszáradt kis kalászparány, lám, képes lábáról ledönteni sokmázsás tehenet, lovat, kutyát. (Ez milyen filmcím lenne: A növényvilág visszavág...?)
No de az elméletek helyett lássunk inkább munkához: mi is a teendő toklásztámadás esetén? Bár, ami azt illeti, az idén mintha kevesebbet látnánk ebből az aprócska mérgezett dárdából; a soha nem tapasztalt mérvű parlagfűirtásnak valószínűleg áldozatául esett (éljenek sokáig a rendeletalkotók!) az egérárpa nevezetű gyomnövény is. (Merthogy annak a kiszáradt kalásza a toklász.) Amit utálhatunk, pedig csak a termést akarja vele széthordani a világban: kiálló szálkáival beleakaszkodik mindenbe, ami mozog, aztán hordozójában elindul előre és befelé, nehogy útközben leessen. Ha ez egy szövetdarab, nincs is különösebb baj - de ha a kutyánk orra, abból már akár tragédia is lehet...
Hogy miért támad a toklász, már tudjuk. Most következzék, hogy hol támad. A válasz egyszerű: szinte mindenütt. Leggyakrabban a lábujjak között, a talppárna redőiben, a farkasfog alatt, aztán fölfelé, a kéz- és lábhajlatokban, a hónaljban, a lágyéki szövetekben, a fejen a szemnél, az orrjáratban, a fülekben (itt aztán igen gyakran).
És ne hagyjuk el a választ a "hogyan támad?" kérdésre sem. Nos, a toklász kis hegyes szálai felsértik a megszúrt bőrt, s mivel rendeltetésük szerint csak egy irányba, vagyis csak befelé képesek közlekedni, a sérülésből seb, majd sipolyjárat bejárata lesz. A kutya mozgása segíti a nyavalyás növénykét hosszú, olykor centimétereken át is eltartó vándorútján; képzeljük el, mit áll ki kedvencünk az esetleg hetekig tartó vándorútja alatt, amikor az a valami a szemét, az orrát vagy a fülét fúrja-faragja!
Nem véletlen, hogy a kutyánk egyre nyugtalanabb, rázza a fülét, dörzsöli az orrát vagy nyalogatja sebzett lábujját, miközben maga a seb is "jelentkezik" folytonos hunyorgással, szűnni nem akaró prüszköléssel, váladékozással. Ilyenkor már általában késő: csak az állatorvos segíthet. Ebben a stádiumban már aligha kerülhető el a kisebb műtét, amit többnyire altatásban végeznek, mert nem is olyan egyszerű az elvándorolt toklászt megtalálni. A sikeres kivétel után még akár hetekig is eltarthat az egyéb bajok - fülgyulladás, kötőhártya-gyulladás vagy a helyi gyulladások - utókezelése.
Mindezek ellen a legjobb gyógyszer a megelőzés. Azt, ugye, mondanom sem kell, hogy a saját kertben, telken nem fordulhat elő toklászbaleset, de érdemes az utcát, a tereket is rendben tartani. De ha ez nem megy - mert véletlenül nem vagyunk utca- és tértulajdonosok -, akkor legalább figyelmezzük, merre hullámzik a toklásztenger, s lehetőség szerint oda ne vigyük a kutyánkat. Sokan ilyenkor rövidre vágják a kutyák lábán a szőrt, ez is helyeselhető megoldás, de ennek nem az az értelme, hogy a kis szőrbe kevésbé megy bele a toklász, hanem az, hogy jobban észre lehet venni.
Vagyis - és ez legyen a legfontosabb megelőzés -: ezekben a hetekben mindennap alaposan és akár többször is át kell vizsgálnunk a kutyánkat. Tehát: jó vadászatot, jó toklászkodást!

Szólásmondás, közmondások
A múltkori számban kértem a kedves olvasókat, hogy próbáljuk meg közösen összeszedni a kutyákkal kapcsolatos közmondásokat, szólásmondásokat. A Kutyapostás örömmel jelenti: máris érkeznek a kutyás közmondások! Várom az újabb leveleket, s a termésből az egyik közeli számunkban ízelítőt adunk majd.