Szuperédes tengeri

Az édes csemege értékes tápanyagokat tartalmaz: majdnem annyi fehérje van benne, mint a borsóban, szénhidrátból kétszer annyit rejt magában, gazdag C-, B1- B2- és B3-vitaminban, valamint foszforban, kalciumban és vasban. Vitamintartalmából alig veszít valamit a 10-15 perces főzés során.
Három csoportba sorolhatók a fajták: normálédes, cukortartalommal növelt és szuperédes. Leginkább a normálédesek terjedtek el, de az elmúlt húsz évben lendületes nemesítő munkájának következtében egyre édesebb, a szájban úgyszólván elolvadó fajták is születtek. A vetőmagboltokban ma már bő a választék, bárki az ízlésének megfelelő fajtát választhat. Vetni mindet ugyanúgy kell, 70-76 centiméteres sortávolsággal és 20-22 centiméteres tőtávolsággal. Fészkenként három-három csávázott magot vessünk négy-öt centiméter mélyre. A csemegekukorica csak akkor ad szép termést, ha folyamatosan, egyenletesen öntözzük, főleg a címerhányás előtti egy és a virágzás utáni három hétben igényel sok vizet. Fontos a rendszeres, sekély kapálása, és az erős fattyúhajtások eltávolítása, hogy azok ne akadályozzák az anyanövény fejlődését.
A termesztés csak akkor sikeres, ha jól választjuk meg a betakarítási időpontot, azaz nem hagyjuk túlérni a kukoricát. Szakemberek szerint akkor kell törni a csöveket, ha 75 százalékos a nedvességtartalmuk, méghozzá hajnalban, kora reggel. Ha a körmünket belenyomjuk a szemekbe, és azt tapasztaljuk, hogy vajszerűen puhák, máris szedhetjük a csemegekukoricát. Legcélszerűbb azonnal megfőzni vagy mélyhűtőbe rakni, mert  így a cukrok nem alakulnak át keményítővé, és ekkor a legízletesebb. Egy biztos: csak az eszik igazi csemegekukoricát, aki saját maga termeli meg. A piacon sokszor lehet kapni fonnyadt csöveket, melyeket nem érdemes megvenni, mert az állás során elveszítik fő értéküket, az ízt. Azt pedig, hogy néhol nem átallanak takarmánykukoricát árulni csemege gyanánt, szintén csak annak szúr szemet, aki a saját termését fogyasztja.