Ólból magyar kaviárt

Ki gondolta volna, hogy a zsírsertésként megbélyegzett fajta fő témája lehet egy kongresszusnak, melyet a Magyar Elhízástudományi Társaság szervez a korszerű táplálkozás lehetőségeiről. Halmy László, a társaság elnöke szerint nem kell félni a zsíros, koleszterindús mangalicahústól, ha mértékkel fogyasztjuk. Egészségünket szolgálja, ha ízletes, porhanyós húst eszünk. Egy szelettel napi normális koleszterinadagunk harmadrészét visszük be szervezetünkbe, sőt a napi B-vitamin igényünket is kielégítjük. A professzor úgy véli, a mangalica lehetne a magyar kaviár, amiből ha keveset eszünk, nem hízunk el tőle.
A mangalica tehát szép jövő előtt áll, napjainkban majdhogynem divat lett. Pedig az őshonos fajta majdnem kihalt, a kilencvenes évek elejére csupán kétszáz állat maradt a génbankban. Aztán egy fiatal szakember, Tóth Péter, fantáziát látva benne, felkarolta a tenyésztését, és ma már húszezer állatot emlegetnek. Eleinte spanyol megrendelésre hizlaltak disznókat, minthogy az ibériai országban hatalmas igény van e fajta ízletes sonkájára. A nagyüzemi mangalicatenyésztést a többségi spanyol tulajdonban lévő Olmos és Tóth Kft. valósította meg, s a társaság tavalyi árbevétele már elérte az egymilliárd forintot. A bevétel fele a hazai élősertés-értékesítésből, másik fele pedig a húsexportból származik. Tóth Péter, aki a Mangalicatenyésztők Egyesületének alapító elnöke is, elmondta, hogy a fajta húsa úgyszólván korlátlan mennyiségben eladható lenne.
A mangalicára felfigyelt a Pick Szeged Zrt. is, elvégre 1869-es megalakulása után jó ideig kizárólag ebből készítették a híres szalámikat. Ámann Gábor kereskedelmi igazgató elmondta, hogy a cégnél évente 550-600 ezer sertést vágnak, de ennek csak töredék része a mangalica. Szalámit, kolbászt, májast, szalonnát készítenek belőle, s ezek a termékek kuriózumnak számítanak, 30-60 százalékkal drágábban lehet eladni őket. Egy nagy áruházláncban egyébként már tőkehúst is árulnak.
Háztájiban is egyre több helyen találkozni a mangalicával. Legtöbb van a szőke mangalicából, ezt követi a vörös, majd a fecskehasú mangalica. Fekete válfaja kipusztult, de a fecskehasú tenyészetekben az utóbbi években többször jelentek meg fekete egyedek, melyekből ismét létrehozzák ezt a fajtaváltozatot. A mangalicát egyébként József nádor kisjenői birtokán alakították ki az 1800-as évek elején. A fajta a szalontai, a bakonyi, az alföldi és a sumadijai (szerb) sertés keresztezéséből jött létre.
Ha valaki a tenyésztése mellett dönt, tudnia kell, hogy lassú fejlődésű, későn érő típus, és nem éppen szapora, csupán hat-hét malacot fial. Korán, már negyvenkilósan zsírosodik, egy kiló húsgyarapodáshoz négy-öt kilogramm takarmányt használ fel. Tartásra, takarmányozásra igénytelen, szeret legelni, kiválóan hasznosíthatók általa a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari hulladékok. A malacok ugyanakkor nagyon igényesek a jó takarmányra, ha ezt nem kapják meg, csökötté válnak. A fajta jól tűri az intenzív tartást is, de nem viseli el a zsúfolt elhelyezést. A hízó általában egyéves korában éri az optimális, 140-160 kilogrammos vágósúlyt.
Ha valaki mindezek után kedvet kapott az őshonos magyar fajta tartásához, a kezdéshez szakmai segítséget kérhet a Debreceni Agrártudományi Egyetemen működő Mangalicatenyésztők Országos Egyesületétől.