Hajhálóban és mamuszban az ökoportyán

Halász Judit szalmakalapban álldigál a piszkei biopéküzem előtt, lelkesedése határtalan. A megszokottnál kevésbé harcias Görbe Nórával egyetemben már második ökonagykövetségére készül. A sajtó képviselői, illetve a vállalkozók sokkal inkább hajlamosak a cinizmusra, mint a színésznők, akik az Ökoportyán a laikus érdeklődésre és a kisállatok simogatására helyezik a hangsúlyt. A tipikus vállalkozót elsősorban a hozamok érdeklik, meg a gépsorok, illetve a focivébé, ami nem tartozik szorosan az Ökoportya programjához, ennek ellenére egyesek időnként eltünedeznek tévével rendelkező út menti csehókban.
Állunk mind a piszkei péküzemben, és okosan nézzük, hogy készül a biokenyér, majd kóstolunk és dicsérünk, illetve megnézzük a környékből behívott mindenféle rendű és rangú vállalkozás bemutatóját: egy úriember például házi víztisztító berendezést árul, amellyel tisztává tehetjük a csapvizet. A masinának különösen a közelmúlt miskolci eseményeinek fényében lehet keletje, bár a bemutató talán túlságosan is hatásosra sikeredett: azt eddig is tudtam, hogy a csapvíz nem tiszta, de mifelénk például még nem szőrös.
Hogy is néz ki egy ilyen Ökoportya? Száz ember vesz rajta részt, párosával kapnak egy-egy kölcsönautót, hozzá egy útitervet, és ki-ki a maga tempójában végigmegy az állomáshelyeken. Ott szemügyre veszi az üzemet: fehér ruhát, gumimamuszt és hajhálót ölt, megtapogatja a gépsorokat, és nagyokat kérdez a rendszert bemutató idegenvezetőktől. Majd végigeszi a kínálatot, lepecsételteti a menetlevelét - mely bizonyítja, hogy hol mennyit tartózkodott -, zsebre vág egy nagy papírzacskóra való kóstolót és egy köteg névjegyet, azután határozottan megindul a következő állomás felé.
Miért kell népszerűsíteni az ökoszemlélettel készült ételeket? Mert az emberek nem tudják, mik azok, csak annyit, hogy drágák. Lényeg, hogy ezek a mezőgazdasági termékek vegyszermentesek, ezért sokba kerülnek, mert mindenféle bonyolult praktikákat kell folytatni, hogy meg ne egye őket a levéltetű vagy a fonálféreg. Németh István nagyüzemi biokertészetében járva például parázs vita alakult ki a háziasszony és egy résztvevő között arról, hogy a répaföld mellé, vagy a sorok közé kell-e a hagymát ültetni, hogy a szaga távol tartsa a kártevőket. Hogy a levéltetvek ellen katicabogárral védekeznek, az már senkit nem lep meg. Halász Judit a biztonság kedvéért visszakérdez, valószínűleg nem érzi magát teljesen nyeregben a számára idegen mezőgazdasági területen:
- Mert az megeszi őket. Igaz?
Igaz. Némethék kertészete egyébként az egyik kedvenc állomásom, lévén a pecsételést végző kisfiú rendkívül tárgyalóképes volt: fél órával kitolta ottlétünket némi menetrend-hamisítással - pedig nem is kértük. Napnál világosabbá vált az is, hogy amennyire klassz dolog a biotermelés, annyira követel bizonyos kérlelhetetlen elszántságot. Mivel rengeteg kézi munkát, kapálást igényel, munkát is ad a helybelieknek: más kérdés, hogy harminc fokban biopaprikát kapálni nem az, amit kéjmámornak lehet nevezni.
A másik tény, ami számomra érdekes: a sikeres biotermékeket gyártó üzemek csak részben használnak magyar alapanyagot. A nagy mennyiségben biosüteményeket és kenyereket gyártó Piszke Öko Kft.-nél például nagyobb részt kínai tönkölybúzával és egyéb biomagvakkal dolgoznak: a magyar túl drága, és a minősége sem felel meg. Persze ez nem minden termék esetén van így, például a győrasszonyfai Vitafruct Kft. négyszáz hektáron termeltet gyümölcsöt Magyarországon.
Karácsony Imre, az ökoportya szervezője és ötletgazdája szerint ezek a magyar ökotermelés jelenlegi fejlődési fokán normális jelenségek. Hagyni kell időt a szemlélet elterjedésére a fogyasztóknál, ugyanígy kivárni, amíg a magyar biotermelő hatékonyságban utoléri versenytársait. Mikor némi kétkedéssel a hangomban megkérdezem, hogy mennyiben volt eredménye a tavalyi rendezvénynek, azt válaszolja, hogy vagy huszonöt százalékkal nőtt a forgalma a meglátogatott biovállalkozásoknak.
Így mindjárt másként nézi az ember a kecskegidákat ajnározó Jucit a Szomszédokból. Csak az étvágy hagy ki egy picit, amikor a kecskepörköltet elénk teszik: ezek a kis állatok a magyar biotermelés népszerűsítésének oltárán áldozták életüket. Feltehetően nem hiába.
{p}
Madaraknak menedék
Szentgyörgyvár és Dióskál határában, a Balaton vízgyűjtő területén fekszik az a kétszáz hektáros terület, amelyen hagyományos és kímélő művelésű parcellák váltják egymást. A kísérletet az Európai Unió környezetvédelmi forrása (LIFE-Environment) támogatja. Három év elteltével már jól látható, hogy nemcsak a talajpusztulás mérséklésére, hanem az élővilág sokféleségének megőrzésére is egyértelműen előnyös az úgynevezett minimum művelésű gazdálkodás. Az ilyen parcellákon nincs jelentős terméskiesés, miközben sokkal több a talaj egészségét jelző földigiliszta és a madár.
A kíméletes művelési módszer abban különbözik a hagyományostól, hogy a lehető legkevesebbet forgatják a talajt. Nincs őszi mélyszántás, helyette aratás után a növények maradványai borítják a talajt, védve a csapadék romboló hatásától. A gyomnövények még a tél beköszönte előtt magasra nőnek és magot érlelnek, így a legínségesebb időkben is táplálékot és menedéket nyújtanak a madaraknak, a fenyőpintyeknek, tengeliceknek és mezei verebeknek. Az egyik télen még az egyébként vonuló mezei pacsirták is átteleltek ott, mert elegendő táplálékot találtak maguknak - újságolta Benke Szabolcs ornitológus.
Tavasszal speciális, kímélő műveléshez gyártott géppel lazítják a talaj felszínét, majd ugyanúgy folytatódik a munka, ahogyan a hagyományos művelésű parcellákon. A talajvédő művelésű területeken is használnak vegyi anyagokat, ám azok a csekély talajpusztulás és felszíni vízfolyás miatt kisebb eséllyel mosódhatnak a felszíni vizekbe. Ez különösen fontos szempont az olyan, ökológiai szempontból sérülékeny tájakon, mint például a Balaton vízgyűjtő területe. A madárvédőknek külön örömére szolgál, hogy éppen egy növényvédő szerrel foglalkozó cég fordít gondot a természetkímélő gazdálkodási módszerek fejlesztésére. A Syngenta egyébként üvegfallal ellátott madárfigyelő kunyhót épít a fenékpusztai madármentő állomáson. Erre nagy szükség van, hiszen a madárvédők világszervezete, a BirdLife International adatai szerint a mezőgazdasági területekhez kötődő madárfajok száma az utóbbi néhány évtizedben rohamosan csökkent Nyugat-Európa minden országában. Az év madarának választott tövisszúró gébics fennmaradása is csak a természetkímélő gazdálkodóknak köszönhető.
{p}
Katica, a biokertek hőse
A kertészek örülnek a katicabogaraknak, mert sokat segítenek a kártevők tizedelésében. Az apró termetű, csinoska rovarok méltán kiérdemlik a növényvédelem katonái, mi több, a biokertek hősei címet, mert kártevőket faló, dolgos életükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy csínján bánjunk a permetezőszerekkel, és ne mérgezzük a természetet.
Meglehetősen népes a katicabogarak családja: a világon ismert, körülbelül 2500 faj közül mintegy hetven hazánkban is megtalálható. Az Európában élő katicák főként levéltetvekre, pajzstetvekre, atkákra és penészgombákra szakosodtak, ezért többségük - lárváikkal együtt - nagy hasznot hajt. Igaz, a katicák nagy családjába tartoznak olyan fajok is, amelyeknek eledelük a növény, és kártételükkel fejfájást okoznak a gazdáknak.
A rövid lábú és csápú, majdnem félgömb alakú katicabogarak testének hossza nem éri el az egy centimétert.  Szárnyfedőjük többnyire piros vagy sárgás színű, fekete pöttyök, sávok díszítik. A legismertebb fajokat pettyeik száma alapján lehet megkülönböztetni. A pöttymentes fajjal nálunk nem találkozni, levéltetűt faló kétpettyessel annál inkább. Felettébb hasznos a hétpettyes katica, amely levél- és pajzstetveken él. A 24 pettyes lucernaböde a katicabogarak családjának fekete báránya, mivel a többséggel ellentétben kártevő, és főként a pillangósok, különösen a lucerna, a vöröshere levelét kedveli.
A füsskatának, katókának keresztelt hétpettyes katica kifejlett állapotban nyolc-kilenc milliméteres. Hét fekete pöttye tulajdonképpen szárnyfedőnként három és fél. Az áttelelt példányok már az első meleg napok beköszöntével mozgolódnak a kertekben, réteken, és május-júniusban kezdetét veszi a párzás. A katicabogár nősténye ezernél több kis sárga petét rak, amelyek általában négy nap múlva kikelnek. A lárva három vedlést követően, körülbelül három hónap elteltével bebábozódik, majd egy hét után előbújik az imágó. A zöldesszürke, a potrohrészen sárga foltos lárva kicsit sem hasonlít a kifejlett bogárhoz, de étvágya csillapíthatatlan, legalább három-négyszáz levéltetűt el kell fogyasztania, mire teljes átalakulással eléri a felnőtt kort. Egy katicabogár öt-hatezernél több levéltetűt elpusztít rövidke élete során.
Imágó állapotban tömegesen - néha nagyon nagy számban - telel át fák odvában, virágcserepekben, kövek vagy az avar alatt. A kedves katicának a sokszor meggondolatlanul használt rovarölő szerek mellett a természetben is vannak ellenségei. Az áttelelő példányok egy részét felfalják a pókok, a nagyobb testű hangyák szintén elbánnak velük. A madarak többsége is szívesen felcsippentené őket, ha az étvágyuk el nem menne undorukban, a katicák ugyanis képesek messze riasztani támadóikat a lábízületükből kipréselt bűzös lé szagával.