Fajtamentés alvószemzéssel

A szemzéshez egy- vagy kétéves alanycsemetéket neveljünk, de ennél idősebb fák hajtásaiba, vesszőibe és gallyaiba is szemezhetünk. A korosabb fák közül különösen a kajszi- és őszibarack átoltására ajánljuk a szemzést, mivel ezek igen érzékenyek, és más módszerű szaporításuk kevésbé sikeres.
A szemzési módok közül - amelyek alkalmazási idejükben és módjaikban különböznek egymástól - a nyári alvószemzést ismertetjük. Ennek nagy előnye, hogy a most beoltott szem (nyári rügy) már igen fejlett, és idén már nem hajt ki. (Mindkét szempont az eredés biztonsága miatt fontos.) Ideje július végétől augusztus elejéig terjed. Megjegyezzük, hogy például a dió esetében a jó oltásforradáshoz a szemzést követő két-három hétben legalább 25 Celsius-fokos melegre van szükség, ezért a diót már most szemezzük. A kajszi szemzésére a július végi, augusztus elejei időszakot ajánljuk, a többi gyümölcsfaj szaporítására pedig az augusztust.
Szemzőhajtást lehetőleg csak életerős, egészséges fáról vegyünk. Ha megtehetjük, a hajtást közvetlenül a szemzés elvégzése előtt vágjuk le. (Ha azonban hosszabb úton kell szállítanunk, csavarjuk előbb nedves papírba, majd rongyba, így a hat-nyolc fokos hőmérsékletű hűtőtáskában több napig is tárolhatjuk.) A szemzőhajtás hosszában a szemek (a levelek hónaljában található, még jellemzően zöld színű nyári rügyek) nem azonos fejlettségűek. A középen állókból válogassunk, az alapon és a csúcson lévőket ne használjuk föl.
A művelethez készülve először is tegyük jól hozzáférhetővé a szemzés helyét az alanyon. (Az egy-kétéves alanyokat - magcsemetéket - legjobb gyökérnyakba szemezni, mert itt jobban adják a héjukat.) A szem (szempajzs) lemetszéséhez a szemzőhajtást úgy fogjuk a kezünkbe, hogy rügyei lefelé álljanak. A kiválasztott szemhez tartozó levelet egy-másfél centiméteres levélnyélcsonk meghagyásával eltávolítjuk. A szempajzsot a rügy alapi részénél, a levélnyél fölött egy-másfél centiméteres távolságban kezdjük vágni, és - figyelmes, de határozott mozdulattal - úgy folytatjuk a vágást, hogy a szem alatt a háncs teljes egészében megmaradjon, a farészből pedig legföljebb hártyavékony réteg maradjon. A túl sekélyen vágott szempajzs kevésbé ered meg, a túl mélyen, sok farésszel vágott úgyszintén, ezért az utóbbi esetben legjobb a farészt kipattintani a szempajzsból.
Az alanyt a szemzés helyén töröljük át száraz, tiszta ruhával, és csak ezután vágjuk be T alakban. (E jellegzetes bevágási forma miatt szokás a módszert T-szemzésnek is nevezni.) Előbb a fölső, a vízszintes metszést ejtsük meg, majd ennek közepétől kiindulva vágjuk be függőlegesen olyan hosszan, hogy a szempajzs beleférjen. Ezután a héjat (a szemzőkés tűrőjével) óvatosan és enyhén feszítsük föl mindkét irányban. Ezt követően toljuk be a szempajzsot a szétnyitott héj alá, de úgy, hogy a pajzson a rügy ezúttal már fölfelé (!) álljon. Az a kedvező, ha a betolt szem feszül és maga feszíti tovább a kérget. Így jól megszorul, és a felületek is teljes egészükben összeérnek. A szempajzsot addig nyomjuk lefelé a vágatban, amíg el nem tűnik a kéreg alatt (vagy másképpen: amíg legföljebb másfél centiméterre nem kerül a T vízszintes szárától). Ha a szempajzs fölső része a szükségesnél hosszabb, akkor annak azt a részét, amely a T vízszintes szára fölé ér, metsszük le a késsel.
A szemzés kötözésére a rafia a legalkalmasabb (előzőleg áztassuk be, hogy jobban kezelhető legyen). Rafia híján a műanyag kötözőszalag is megfelel. Fontos, hogy a kötés feszes legyen, de a szemet ne érje.
A szemzés átlagosan négy-hat hét múltán ered meg, amit a levélnyél csonkjának leválása jelez.