Gyertek, sarlós fecskék!

Sajnos, az idén alig-alig lehetett látni őket. Tavasszal még nem volt semmi baj, szokásukhoz híven hajszálpontosan érkeztek: május 6-án. A szakirodalom szerint egyébként május 12-13. az érkezésük ideje, de úgy látszik, a keleti tájakra, Nyíregyháza, Debrecen környékére valamivel hamarabb érkeznek. Könnyen összevethetem a dátumokat, hiszen évek óta feljegyzem a jöttüket. Tavaly is május 6-án láttam először őket, tavalyelőtt viszont késtek, csak május 10-én találkoztam először velük. A napló magyarázatot ad a késésükre: az előző hét borús, esős volt, aznap reggel viszont szépen sütött a nap.
Az eső minden tekintetben a legnagyobb ellenségük. A ragadozóktól nemigen kell tartaniuk, hiszen a madárvilág talán leggyorsabb tagjai. Igaz, a vándorsólyom le-levághat közülük egy-egy figyelmetlen példányt, de az éber és egészséges sarlós könnyedén lerázhatja. Szinte hihetetlen: óránként akár háromszáz kilométeres sebességre is képes! A nagy tudós, Alfred Brehm szerint a madárvilág bajnokai, akiknek Dél-Afrikából hazatérni nem egyéb, mint könnyű sétarepülés.
Törzse tökéletesen orsó idomú, sarló alakú szárnyai arányaikat tekintve a leghosszabbak a madárvilágban. Repülése olyan remek, hogy az ember csak a száját tátja: hasonló ívekre, kanyarokra, bukókra, fordulókra semmilyen más madár nem képes, legfeljebb a rajzfilmekben. Jóformán állandóan a levegőt szeli, egyes tudósok szerint még aludni is a levegőben szokott. Ez persze aligha hihető, de az tény, hogy a nap huszonnégy órájából tizenöt-tizenhat órát a magasban tölt.
Apró rovarokkal táplálkozik, melyekből hatalmas mennyiséget elfogyaszt, hogy szüntelen munkáját elvégezhesse. Hangja metsző, éles hang: szfi-szfi-szríj. Hazánkban sok helyen előfordul, de az alföldi községekben hírmondója is alig akad. A fészkelőhelyek hiánya ennek az oka. Mifelénk ugyanis rendesen magas sziklafalak repedéseiben, tornyokban, pár évtizede pedig a városi panelházak repedéseiben költ. Hűséges madár, a fészkéhez sokszor évekig visszajár, és halálmegvető bátorsággal védelmezi. De csak a levegőben olyan bátor, a földön majdhogynem tehetetlen. Lábai ugyanis szinte teljesen elcsökevényesedtek, nem is igen használja őket másra, csak verekedésre. Akkor sem a lábát, hanem a tűhegyes karmait.
Sok madárral ellentétben a tojó egyedül kotlik, eközben a hím eteti. Ha a fiókák kikeltek, a tojó is beszáll az etetésbe, amire nagy szükség is van, mert a kicsik hihetetlenül lassan nőnek. Míg más madarak tíz-tizenkét napos korukban már röpülnek, addig a kicsi sarlósok harminc napig is a fészekben maradnak. Bizony gyakran előfordul, hogy egyetlen fiókát se képesek felnevelni az öregek. Ha ugyanis mostoha az időjárás, huzamos ideig esik, nem lehet rovart fogni, gyakran még a madárpár is éhen pusztul.
Egész nyáron alig lehetett repülő sarlós fecskét látni. A nyár derekán, a nagy melegek idején Romániában, Nagybánya magas házai között még láttam párat, de hazatérve, Nyíregyházán már alig egyet-kettőt. Később még annyit sem. Csak az vigasztalt, hogy tudtam, már augusztus legelején visszarepültek Afrikába. Már amelyik átvészelte a nyarat. Épp ezért döbbentem meg szeptember elsején az alkonyi eget kémlelve: a füstifecskék között ott körözött két nagy sarlós fecske is. Rejtély, miért maradtak ilyen sokáig. Remélhetően a rokonokkal együtt eljutnak majd a téli szállásra. Aztán meg majd haza, Magyarországra.