Körülölel a békesség

A porzó földút mellett az elszáradt kukoricák takarmánynak már nem alkalmasak. Velük szemben árpavetés húzódott, de kiritkult sorokban már csak a sárga szalmatarló mered az ég felé. Elhaladunk a Péter család tizenhét hektáros területe mellett, ahonnan az állatoknak a szénát gyűjtik, de idén az aszály miatt eddig csupán egyszer tudtak kaszálni. – Nem jó világ jár most errefelé a tanyavilágra – fűzi hozzá a szomorú látványhoz Géza, aki kiszáll a vékony por belepte kék autójából és kaput nyit. 

Teheneik, Boriska, Szellő és Sárika kíváncsian meresztik szemüket ránk, vendégekre. Csillagnak hívják a pónit, s Guszti a becsületes neve a szamárnak, amely jámbor jószág, „lovast” is fölenged a hátára. Ő, illetve Lulu, az emu mentett állatok, hatból négy kutya úgyszintén – ez a tanya gazdasszonyának szívbéli küldetése. A malacok napközben a villanypásztor határolta réten vannak. Luidzsi, az itáliai kakas (fajtáját felismerni a tollazatáról és a sarkantyújáról) tyúkjai társaságában békésen kapirgál az árnyékot adó diófa alatt. 

Vendéglátóink a fölöttünk magasodó ágakra mutatnak: – A levelek megégtek, és nem a vízhiány miatt, hiszen a fa közvetlenül a gyűrűskút mellett áll. Az UV-sugárzás ártott meg nekik, a fiatal gyümölcsfáink elszáradását is az okozta. A fűszerkert már letermett, most felújításra vár. A zöldségest elengedtük, mert ebben az aszályban nem tudunk elegendőt öntözni. A tanya mellett húzódik még másfél hektár bérelt legelő, és akarunk vásárolni hozzá fél hektár fás részt. Erdőkert kialakításában gondolkodunk, ahol egymást védve, óvva teremnek a növények. Sokat tanultunk a tanyai életről az itt töltött nyolc évünk alatt… 

A Jászberényből származó férfi gyermekkora legszebb élményeit nagyszüleinél élte meg, tanyán. Mesél a disznóvágási emlékeiről, amikor a család jóízű beszélgetést folytatott a toros ebédnél, vagy hogy estefelé a sparhelt fényénél töltötték a hurkát. Nagyapja birkát is tartott – az állatszeretetét tőle örökölte. Felesége, aki élményekben hasonlóan gazdag fiatalkort töltött dédszüleinél vidéken, talán nála is jobban ragaszkodik a jószágokhoz. Annyira, hogy pár éve állatorvosi asszisztens és rehabilitációs kutyakiképző végzettséget szerzett. Gézát – aki hivatása szerint informatikus – inkább a nyugalom, békesség hívta a tanyára. 

Az ezredfordulón találtak egymásra. A munkájuk miatt több évig Szolnokon éltek. De a városban nem lelték meg a maguk helyét, boldogságát. A családfő már egy ideje unszolta feleségét, hogy „ki kéne menni tanyára”. Erre Bori (kéri, hogy így szólítsuk) sokáig csak legyintett. Aztán rátalált egy Tiszavárkonyon lévő tanyára. Megnézték, beleszerettek, ideköltöztek. 

– Nem a klasszikus tornácos ház a miénk, és padlólapon járunk, modern konyhában főzünk. Csak áram jön be vezetéken, vizet ásott kút ad nekünk és a jószágainknak, tartályos gázt használunk – avat be a mindennapi életkörülményekbe Bori. Megtudom, hogy már csak közös gyermekük, Gézu lakik velük. A férfi lányai, Lili-Anna és Virág-Hajnalka már a maguk útját járják. 

– Kertészkedni kezdtünk és hoztunk pár kecskét – ragadja magához a szót a tanya gazdura. Drága feleségem igazán belevaló asszony: ellátja a tehén sebeit, ha az megsebzi magát, beinjekciózza a lovat, megkörmöli a kecskét, ért a húsfeldolgozáshoz is – tekint szeretetteljesen Borira, s szavaiból érződik, hogy tanyán boldogulni csak egymásra támaszkodva, együttműködve lehet. 

– Fokozatosan gyarapodott az állatállomány, ami egyre több munkát adott a főállásunk mellett – folytatja a feleség. – Mindketten a Baptista Tevékeny Szeretet Missziónál dolgozunk. Máig minden­nap hajnal négykor kelünk, fejünk, ellátjuk a jószágokat, és este ugyanezt tesszük. Gondoltunk arra, hogy húst és kecsketejet értékesítünk. Az előbbivel az a gond, hogy ha levágunk egy tehenet, a 400 kiló húsra, amit csak bolti árhoz igazítva lehetséges eladni, azonnal vagy előre kell vevőt találni. A legtöbben karajt, combot akarnak, és senki sem keresi a csülköt vagy a hasalját. A családunk étkezése, ha szüntelen a megmaradt hús kerülne az asztalra, egyoldalúvá válna. A kecskéket is csak magunknak tartjuk, fejjük. 

– Ide tartozik, hogy mi nem gazdasági haszonállatként tekintünk a jószágainkra. Boriska, a fejőstehén ellát minket tejjel, amiből sajtot, túrót, vajat készítünk. Tisztességtelen lenne bántani őt. Eltart bennünket és mi gondoskodunk róla, életre szól ez a kapcsolat. A kedvenc tyúkjainkat sem fogjuk levágni. Amikor eljön az ideje, eltemetjük őket – mondják egyetértésben. Építenek majd walipinit (földbe vájt, részben föld alatti üvegházat, amelyet a nap mellett a talaj melegít) és erdőkertet alakítanak ki. Bíznak benne, hogy idővel nagyobb mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt tudnak értékesíteni. 

A tojást, sajtot vagy a maguk készítette bodzaszörpöt, birsalmalekvárt örömmel adják ismerőseiknek. A kezdetektől tagjai a Fenntartható Visszafejlődés tanyaközösségnek, ahol nemcsak erre az életmódra vonatkozó jótanácsokat kapnak, hanem szeretetteljes emberi kapcsolatokra, hasonlóan gondolkodó családokra, barátokra leltek. Osztoznak egymás örömeiben, támaszt adnak a nehézségekben. 

– A tanya megtanít arra, hogy tiszta szívből szeressük egymást, a növényeinket, a jószágainkat, az életet. Nem akarunk elmenni nyaralni, mert a szabadságot megéljük mindennap. S télen, amikor cuppogó sárban vagy fagyban kell hajnalban és este ellátni az állatokat, ugyanúgy örömmel tesszük. Ez a mi otthonunk, a boldogságunk, itt körülölel a békesség bennünket…