Sok-sok vizet a gyökérnek!

Mielőtt elültetnénk, állítsuk vízbe egy éjszakára a fácska gyökerét. Ez a mostani nagy szárazságban föltétlenül szükséges, mert fokozottan fönnáll az ültetési anyag kiszáradásának veszélye. Telepítés előtt vizsgáljuk át a kis fát. A sérült és barnult gyökérágakat metsszük vissza az ép, egészséges részig. Ez azért szükséges, mert a seb így lesz a legkisebb felületű, és így gyógyul be a leggyorsabban. Az így előkészített csemete gyökerét pépezzük, azaz merítsük meg híg sárban, ami szintén a kiszáradás ellen védi a növényt.
Ültetéskor az előkészített gödör talajából (a közepéből) emeljünk ki annyit, hogy a gyökérzet visszagyűrődés nélkül beleférjen. Az a jó, ha a csemete olyan mélyre kerül a földbe, amilyen mélyen a faiskolában volt, vagyis a gyökérnyak két-három centiméterrel legyen a talajfelszín fölött. (Homoktalajon nem baj, ha néhány centiméterrel mélyebbre kerül, kötött talajon azonban ez nem kívánatos. A mély ültetés azzal a veszéllyel jár, hogy a gyökér megfullad, illetve, hogy az alany leválik a nemesről.) A gödörbe húzott földet tapossuk a gyökerek közé, majd töltsük föl annyira, hogy a töltés a talajszintbe kerüljön, és azt is tapossuk meg körben a fa körül. Ügyeljünk arra is, hogy oltványunk függőlegesen álljon.
Telepítés után tányérozzuk ki a fa tövét, majd öntözzük be alaposan, legalább két vödör vízzel. Ezt követően a tányérokat húzzuk be, a tövet pedig földdel kupacoljuk föl. Ezt a kiszáradástól és a fagytól védő földkupacot tavasszal bontsuk le.
Ha karót használunk, azzal csak védelmezzük, ne pedig támogassuk az oltványt. A kerti út mellé vagy az utcára ültetett fák védelmére célszerű karót (karókat) használnunk a veszélyeztetés irányába állítva. A csemetét azonban ne kössük hozzá, és két-három év múlva a karó(ka)t vegyük is el mellőle. Egészséges, életerős oltványaink nem igényelnek semmiféle támaszt, szükségtelen így megtámogatni őket.