Mi fán terem a kesudió?

A kesu örökzöld fái öt-tizenöt méter magasra nőnek, levelei nagyok, oválisak. Sárga vagy rózsaszín bugavirágzatai a hajtások csúcsán fejlődnek. A húsos "gyümölcs", a kesualma valójában áltermés: a virágkocsány megvastagodásából származik. Éréskor erősen megduzzad, körtéhez hasonló alakja a tíz centimétert is elérheti. A kesualma héja éretten vékony, pergamenszerű, sárga vagy vörös, húsa lágy, édeskésen savanyú, illatos. Ennek csúcsán ül a valódi termés, a bab vagy vese alakú, másfél-két centiméter hosszú, csonthéjas kesudió.
A kesu sokféle módon hasznosítható. Áltermését, a finom, érett kesualmát nyersen (gyümölcsként) vagy párolva (zöldségként) fogyasztják, lekvárt, zselét és szörpöt is készítenek belőle. A fiatal fa leveleit és hajtásait zöldségként készítik el a trópusokon. A sérült fatörzsek sárgás, gumiszerű, baktériumölő hatású anyagot választanak ki, amit könyvkötő enyvként hasznosítanak. A kesudió nyersen csípős, maró hatású, mérgező olajat tartalmaz. Hevítés során a méreganyag elbomlik, a sárgásbarna, dióbélszerű, édeskés ízű mag már bátran fogyasztható, ízletes csemege. A kesudiót ipari méretekben forró levegővel pörkölik vagy forró olajban hevítik, ezt követően a zavaró csonthéjat (a belső termésfalat) eltávolítják.
A mag igen tápláló, 45 százaléknyi olajat, húszszázaléknyi fehérjét tartalmaz. Sózva vagy cukrozva fogyasztják, a pörkölt magok zöldségként vagy fűszerként is szerepet kapnak a kelet-ázsiai konyhában. A kesudiót nálunk jobbára egymagában fogyasztják, de édességek, sütemények alkotóelemeként is találkozhatunk vele.