Kutyaposta

De azért lássuk be, olykor bizony nagyon nem mindegy, hogy melyik végén is állunk a kutyának... Merthogy a kutya alapesetben nem kedveli az idegent, a gazdáját (falkáját) viszont őrzi, védi, ebbéli igyekezetében aztán morog is, harap is. Ám jobb, ha belátjuk: ez az egyik legfontosabb tulajdonsága, amiért is az ember maga mellé vette társul. És ezt egészen addig mindenki így is gondolja, amíg a kutyánk egy jó nagyot nem kanyarít valakiből. Mert akkor rendre kitör a gyalázat. Sajnos szomorú történeteket is ismerünk, amikor kiderül, milyen szörnyűséges fegyver is az a 42 foggal dúsított álkapocs; de ezekről az esetekről is szinte mindig bebizonyosodik, hogy a tragédiáért a tudatlan, oda nem figyelő, a kutyáját elhanyagoló ember volt a hibás. Ennek ellenére ezek a történetek rendre a kutya elpusztításával zárulnak, miközben az igazi bűnös szenved és sajnáltatja magát...
Különösen igazságtalan ez olyankor, amikor a kutya csak pontosan azt tette, amiért van, hogy tudniillik tartsa távol az idegent, védje gazdáját és falkáját.
Legutóbb felháborító bírói ítélet született egy ügyben, amely egy faluszéli ház mellett játszódott. A telek nem volt elkerítve, éppen ezért a házhoz tartozó kutyát erős lánccal megkötötték. Két kisgyerek - tán a nagyobbik sem volt több hét-nyolc évesnél - valamelyik szomszédból elcsatangolva egyre jobban megközelítette az egyre idegesebben ugató, morgó kutyát. Addig-addig, amíg végül a kutya elérte az egyik gyereket, és bizony alaposan helybenhagyta. Szerencsére visszavonhatatlanul súlyos sérülés nem történt, de a mindenféle följelentések után az okos bíróság megbüntette és kártérítésre kötelezte a megkötött kutya gazdáját. Miközben azt elfelejtette megkérdezni, hogy a két kisgyerek hogyan kóborolhatott el otthonából a szülők nemtörődömségének köszönhetően...
Még cifrább az az eset, amelyik a közelmúltban egy vidéki városban történt. A ház kapuja zárva, rajta egy tábla: Vigyázat, harapós kutyák! És ha valaki átnézett a kerítésen, láthatta is, hogy két, jól megtermett juhászkutya őrzi a portát. Ahová, mindezek ellenére, besurrant egy foglalkozásszerűen besurranó asszonyság... A kutyák természetesen nekiestek, az éktelen sivalkodásra előkerült szomszédok meg rendőrt hívtak, aki jobb híján lelőtte mindkét kutyát. Az udvarán fekvő tetemek meg egy induló rendőrségi eljárás papírjai fogadták az este hazatérő tulajdonost...
Éles szituációban tehát nem működik az ősi rendszer, gondolja a Kutyapostás, aki bevallja, maga sem tud megnyugtató választ adni a történtekre. Hiszen hiába volt ott a figyelmeztető tábla, hiába ment be ennek ellenére lopni az az asszony, s hiába százezer éves feladata a védelem a kutyáknak - azt vélhetően még a legnagyobb állatbarát sem nézte volna végig, hogy a kutyák széttépik a tolvajt. Pedig ez a 42 fog igazsága: azokat bizony arra találták ki, amire a kutya használja.
Mi lesz még? Már látom magam előtt a jövő század kutyáját, aki kedves mozdulatokkal terelgeti beljebb a betörőt, fogatlan szájában előzékenyen cipelve pajszerét...