Papa, él a tanya!

Szigeti Sándor, a nagyapa a távoli Beregből, Lónyáról került ide a Nyírbe, az első világháború után. Cséplőgép-tulajdonos volt, két masinával járta a Felső-Tisza mentét, amikor megszerette ezt a hajlatot. Keresve sem talált volna szebb helyet.
Körös-körül szelíd dombok és erdők. A fák tövében kis vízfolyás, itt töltötte a nyári szünetet az unoka, tehénlegeltetéssel. Egy nagy dombon állva mondja, ahonnan belátni az egész birtokot. A privatizáció után sikerült megvalósítania álmát: visszaszerezte a nagyapa tanyáját. Illetve csak egy részét, mert azt hatvan hold övezte egykor. A háznak is csak a köveit sikerült megmentenie. Elégedett lenne a nagypapa, ha ezt láthatná.
Igaz, ő gépész volt, nem fogalakozott állatokkal. Most van azokból is jócskán. Kilenc fejőstehén, tizenöt hízómarha, ötven mangalica – és struccok, pónik, szürke marhák. Igaz, ők inkább afféle bemutató jószágok, a vendégek okítására, szórakoztatására. A tanyán ugyanis erdei iskola is működik, sátrakkal, jurtákkal, közösségi épületekkel. Négy éve, amikor az iskola elindult, alig száz gyermek kereste fel. Az idén a nyár derekáig már ezer!
Mindenféle kézműves meg más programokkal várják őket, de a legjobban talán mégis azok járnak, akik nem csinálnak semmit, csak bóklásznak, szemlélődnek. Magam is ezt teszem, a házigazda társaságában. Ritkán kalauzolja vendégeit, hiszen két vállalkozást is irányít, minden perce ki van számítva.
Viszont a tanya a szíve közepe. Nyíregyházán és Baktalórántházán is van hol lehajtania a fejét, de legszívesebben itt tér nyugovóra. Most már egy komoly kőházban, amelyben akár a vendégek is megszállhatnak. Érkeznek is szépen, pedig a gazda egyáltalán nem reklámozza. Viszont a szóbeszéd gyorsan terjed: ha csendre vágysz, válaszd a Szigeti-tanyát!
Tíz éve vetette meg a lábát a nagyapja földjén. A kárpótlás során visszaszerzett huszonkilenc hektárt, s vett még hozzá párat, így ma már tényleg elvonulhat ide az ember a világ zaja elől. Persze ő nem, hiszen neki ezernyi a dolga. A rokonok, főleg a vízműves kollégák nem is igen értették, miért annyira fontos neki ez a tanya. Nincs ott már semmi, mondogatták. Csak a gaz, a bozót, a düledező falak és egy gémeskút pár redves körtefa között. 
– Meg az emlékek – áll meg az egyik, még a régi időkből itt maradt gyümölcsfa alatt Szigeti Béla. – Az öreg nagyszerű gépészember volt, de gazdálkodónak se utolsó. Hat gyermeket nevelt fel, akik még vénülő fejjel is felemlegették a szigorúságát. Nekik nem volt bál addig, míg be nem fejezték az elkezdett munkát. Aztán mehettek, de hajnali ötkor már újra dolgozniuk kellett.
Szigeti Béla is szigorú ember. A kis birtokkal egyedül természetesen nem bírna el, ezért a földeken s a jószágok körül öt embert alkalmaz. Van itt diós, üvegház meg szederültetvény is, a legnagyobb népszerűségnek a mesterséges halastó örvend. Szigeti Béla vizes szakemberként még egy kis vízesést is varázsolt a park egyik szegletébe a környékbeli vadak, madarak legnagyobb örömére.
Amúgy villanyszerelőként kezdte, aztán villanymotor-tekercseléssel folytatta. Állandóan törte valamin a fejét. Mint a nagyapja is, aki már száz évvel ezelőtt önjáró traktort konstruált, s háromszor annyi gabonát csépelt, mint a többiek. Az első világháborúba ezért be se hívták, mondván, több hasznát veszik neki otthon, mint Galíciában.
Unokája kisebbfajta csodát művelt a sovány homokon. Három éve azonban kis híján összeomlott ez a csoda: kigyulladt és félig kiégett a ház. Fényes nappal, a gazda szeme láttára.
– Akkor tényleg nekikeseredtem – mondja. – De csak három napig. A harmadik nap éjszakáján már azon töprengtem, hogyan fogom újjáépíteni a tanyát. Hát így sikerült – mutat szét a portán, közben megigazít egy rakoncátlan szederindát a kertben. Mert mindennek rend a lelke.