Se nyugtuk, se nyugtájuk

„Öreg vagyok én már ahhoz, hogy adószámért álljak sorba. Jó, ha egy évben öt kiló alma meg körte megterem, hogy kicsit pótoljak a gázszámlába" – mondja. A bogácsi özvegy nyugdíja nincs még 70 ezer forint sem, ebből kellene fenntartania a házát. Hetente egyszer bebuszozik Egerbe, hogy túladjon a fölös gyümölcsön, lekváron vagy savanyúságon. Egy-egy alkalommal jó, ha ezer forintot árul. Már az is érvágás, hogy a 200 forint helypénzt leszurkolja a piacon. Ennyi bevétel után eszébe sincs nyugtával bajlódni, s hetvenegy évesen nem is szándékozik beletanulni a könyvelésbe.
Levesbe való kiskocka-tésztát veszek nála, s rábeszél a paradicsomitalra is – nyugtát nem kapok. Nem vagyok benne biztos, hogy szabályt szegtünk. Közismert, hogy január közepétől az évi 500 ezer forintos értékhatárig számított bevétel után is bizonylatot kell kiállítani. Egyes hírek szerint viszont mégsem muszáj nyugtát adni, ha valaki csak a feleslegét adja el a piacon kis mennyiségben – azonban nehéz meghatározni, mi számít kevésnek. A piacon árusítók alanyi adómentességet választhatnak, ám ezt is be kell jelenteni az adóhivatalnál. Január közepéig a 800 ezer hazai őstermelőből félmillióan újították meg igazolványukat. Jó néhányan kértek adószámot, de még várakoznak rá. A hónap közepétől már adóellenőrök bukkannak fel a piacokon, a nyugtaadást vizslatva. Az APEH honlapján egy január 14-i közlemény tudatja, hogy az a termelő, aki felvásárlónak adja el terményét, március 31-éig az adószám hiányában adóazonosító jelét is megadhatja. Majd utólag módosítják a bizonylatot, s így a termelő megkaphatja a kompenzációs felárat.
– Nem ellenzem, de nem is értem – így összegzi a véleményét a nyugdíjas férfi, aki néhány cserép amarilliszt kínál. Nem tudja, vajon egy csokor őszirózsáért is számlát kell adnia, vagy csak akkor, ha nagy tételben adja el a virágot.
„Miért nyaggatnak minket, amikor az ember csak azt hozza be a hátán, ami egy kosárban elfér. S aztán vagy elkel, vagy nem…" - kontráz egy noszvaji asszony a szomszéd asztaltól. Csak azért bajlódik, hogy a kiskert ne maradjon parlagon. Kis csomó petrezselymet pakolt ki, gondosan összekötözve. A tököt hajnalban sütötte, még langyos, mellette birsalmasajt, dióval. Csak vevő nemigen akad, panaszkodik a 75 éves árus. Legutóbb három kiló krumplival állt ki a placcra, egykilónyi kelt el belőle… Ennek ellenére úgy döntöttek otthon, kiváltják az adószámot, ha muszáj – a fia ígérte, majd ő elintézi.
„Úgyis szalad a nép, nem várja ki, hogy ötven meg száz forintért nyugtát adjunk" – replikázik egy másik kofa. Ha ötszázezer forintig úgyis adómentes a bevétel, mi értelme a nyugtának? – kérdez vissza. Közben méri a sárgarépát, a petrezselymet, a karalábét a levesemhez. Fizetek, s persze nyugta nélkül távozom.
Csigatészta, lecsó, lencse, bab, mandula - Szucsik Istvánné standja jól működő gazdaságról árulkodik. „Van fogalmuk, mit kell ezért gürcölni?” – mutat az asztalra. A nyugtadásról ne is kérdezzem… Ha elad két szál répát meg egy zellerzöldjét, többe kerül majd a papírmunka, mint az áru maga, zsörtölődik a 63 éves egri özvegy. Ilyenkor, télen megdermed a keze a hidegtől, a tollat se tudja megfogni. Hiába fedett a csarnok, a vödörben megfagy a víz.
A szabály azonban szabály – Szucsikné annak rendje és módja szerint kért adószámot az APEH-től, de még nem kapta meg. Reménykedik, addig sem büntetik meg, ha nyugta nélkül adja el a lecsóját – például nekem.