Édes rend lovagja

Bottal a kezében óvatosan közelített az ötéves forma gyerek a kaptáron tőgyelő méhekhez. Hirtelen megpiszkálta a fürtöt, aztán uzsgyi! Kapott is néhány fájdalmas szúrást, de sírni nem mert. Egy méhész számára nem valami szívderítő első emlék ez a méhekről.

Házunk tájaT. Dögei Imre2008. 03. 14. péntek2008. 03. 14.
Édes rend lovagja

Fél évszázaddal később, 55 évesen meghatottan térdel a mézkirálynő előtt Palócország fővárosában, Balassagyarmaton. Szulyák Erzsébet pedig, mindkét vállát kardlappal érintve, királynői mivoltánál fogva lovaggá üti.
A Palóctáj Mézlovagrend alakuló szertartásán vagyunk. Szandai József nagymester (köznapi nyelven az édes rend első embere) arcán ezer barázdát szántott az élet, amelyek közül néhány március elejére mintha kisimult volna. Nagyapját a falu éles elméjének tartották Herencsényben, amihez a házában lévő postamesteri hivatal adta a nyomatékot. Az ősi házhoz hozta édesapja az első méhrajt, az állomány mára háromszáz családossá fejlődött. Belőlük él az  okleveles agrármérnök végzettségű nagymester.
Fiatal korában sokat nyüzsgött a méhészeti közéletben. A nyolcvanas évek derekán egyik alapítója volt az újjáalakuló magyar méhészeti egyesületnek. Aktív szerepet vállalt a mézfelvásárlási monopólium felszámolásában, s egy, a méhészek által alapított saját mézkereskedelmi vállalkozás beindításában. A Mellifera Kft. azóta tönkrement, Szandai József pedig más téren kamatoztatta szervezőkészségét.
– Miért aktiválta magát újfent? – kérdezem a magas, vékony férfit.
– Jólesett, hogy nem feledtek el a méhésztársak – feleli elgondolkodva. – Az egyesület jól működik, a magyar méhészek Brüsszelben is hallatták a hangjukat. Az Európa-szerte alacsony mézárak miatt tüntettek, csekély eredménnyel. A legnagyobb gondot jelentő mézértékesítésben itthon nincs összefogás. Pedig a nagybani átvételi árak kritikus helyzetet teremtenek. A főállású méhészeknek nagyon észen kell lenniük, hogy egy katasztrofálisan rossz év után ne kössék fel magukat.
– Változtathatnak ezen a mézlovagrendek?
– Nagyon is sokat. Nálunk most negyven dekára taksálják a fejenkénti éves mézfogyasztást. Egy átlagos esztendőben 15 ezer tonnányi méz terem, s a zömét olcsón, hordókban exportáljuk. A mézlovagrendeknek a népszerűsítésben óriási szerepük lehet. Minél több rendezvényen kell mutogatni, kóstoltatni a mézet. Ha az unió fejlett országaihoz hasonlóan évi egy kilóra nőne a hazai fogyasztás, akkor mézünk kétharmada itthon találna vevőre.
– Sokat idézik mostanában Einsteint, aki szerint a méhek kipusztulása az emberiség közelgő végét jelezheti.
– Mert a méheknek nem a méz a legnagyobb hasznuk, hanem a növények megporzása. Amerikában fizetnek ezért, Európában még nem. Magyarországra sem jellemző a humanitárius gondolkodás, pedig a társadalmi szolgáltatásért vagy piaci, vagy közjóléti alapon előbb-utóbb valakinek fizetnie kellene.
József méhanyanevelésből írta diplomamunkáját. Állást is ajánlottak neki a gödöllői kutatóintézetben. Ez volt az álma, de hamar lemondott róla, amikor meglátta édesanyja elpityeredő tekintetét. Ezért nem lett kutató, mosolyog ábrándos tekintettel.
Istentől való adománynak tekinti, hogy a maga ura lehet. Ha belegondolunk, hányan és hányan mennek e hazában összeszorult gyomorral munkába, akkor aligha lehet túlbecsülni a nagymester számára megadatott szabadságot.

Ezek is érdekelhetnek