Bacikkal a szúnyogokra

Szabad idejében pedig irány a becehegyi gyümölcsöse, ahol néha permeteznie kell. Máskor pedig bakancsos turistaként rovarhálóval a kezében járja a Keszthelyi-hegység turistaútjait, a szántóföldeket, a réteket. És ha melegszik az idő, a Balaton környéki vizes területeken, pocsolyákban figyeli a csípőszúnyog lárváinak fejlődését – ugyanis a balatoni szúnyogirtást ellenőrző, biológusokból álló kutatócsoport vezetője. Mindemellett továbbra is gyűjti a kabócákat. Az országban neki volt a legnagyobb kabócagyűjteménye (a Magyar Természettudományi Múzeum után), amit Kaszab Zoltán akadémikus, a Magyar Természettudományi Múzeum állattárának egykori főigazgatója védetté nyilvánított. A több mint 40 ezer preparált példányból álló gyűjteményét a múlt év végén a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumnak adományozta.
Ma sem állja meg, hogy az útjába kerülő aprócska szívogatókat ne nézze meg tüzetesebben. A kabócák azért keltették fel az érdeklődését, mert bizonyos növényi vírusokat terjesztenek. A professzor két új fajt is felfedezett. Egy faj meghatározása nagyon aprólékos munka, hiszen az 5-12 milliméter nagyságú rovar potrohát le kell pattintani, majd felfőzni tejsavban, s csak ezután, a hímek ivarszervének alakja alapján lehet meghatározni az egyes fajokat. „Még nem remeg a kezem, tudok preparálni” – mondja örömmel az idős tudós.
Sáringer professzor még egyetemi évei alatt határozta el, hogy növényvédelmi rovartannal szeretne foglalkozni. A Győr melletti Héderváron, 1947-ben találták meg az első burgonyabogarat hazánkban. A bogárhoz fűződő kutatását Zalaegerszegen, egy iskolai teremben kezdte meg Jermy Tibor akadémikus irányításával. A most 92 éves professzorral ma is tartja e-mailen a kapcsolatot. Kettőjük nevéhez fűződik a burgonyabogárról szóló első hazai könyv, amelyre világszerte felfigyeltek, és amelyet több nyelvre lefordítottak. Később az olajos növények rovarkártevőinek kutatására kapott megbízást, majd az alma-, a szilva- és a kukoricamoly következett.
A hetvenes években felkérték, hogy szervezzen egy kutatócsoportot a Balaton környéki csípőszúnyog-gyérítés megvalósítására. Ehhez külföldi tanulmányokat is folytatott. Akkor tudta meg, hogy létezik egy baktérium, amelynek spórái a vízbe juttatva elpusztítják a szúnyoglárvákat. Környezetvédelmi szempontból rendkívül nagy jelentősége van a biológiai lárvagyérítésnek, ugyanis a kémiai szerek nemcsak a szúnyogokat pusztítják el, hanem a többi ízeltlábút is. Ezért Sáringer professzor szorgalmazta a Balatonnál a technológia alkalmazását.
A tó körüli állóvizekben és kisebb-nagyobb pocsolyákban szaporodnak a szúnyogok, ezért oda érdemes kijuttatni a baktérium spóráit. A munkát már április elején elkezdik. De a biológiai védekezésen kívül nyáron kémiai szereket is bevetnek, amikor a repülő szúnyogokat kell irtani. Sáringer professzor szerint jó irányba halad nálunk a környezetkímélő készítmények alkalmazása, így sikerül a természet biológiai egyensúlyát fenntartani.