Le a vadakkal!

A vadhajtások a szemzés, illetve az oltás helye alatti rügyekből hajtanak ki. (Az alanyok természetes törekvése, hogy hajtásokat is képezzenek, ne csak gyökérzetük éljen a rájuk oltott nemes szolgálatában, „rabságában”.) S noha a faiskolai termesztésben használatos alanyokat eleve úgy válogatják ki és úgy szemzik be, hogy lehetőleg ne hozzanak sarjakat, előfordulhat, hogy mégis előtörnek. De például a körte birsalanya, valamint a magas törzsön álló ribiszke és köszmétefácskák aranyribiszke alanya eleve rendszeresen sarjadzik. Szintén erősen sarjad a kertekben még mindig gyakori, úgynevezett köpött magból fejlődött meggyfa is. (Ezért meggondolandó, hogy az ilyen magról kelt meggysarjakat beszemezzük, hiszen erős sarjképző tulajdonságukat alanyként is megtartják.)
A sarjakat most távolítsuk el, amikor még zsengék és kézzel is könnyen kitörhetők. Bontsuk ki a sarjat hozó tövet, és a szemzés helye alatt a gyökértörzsből fejlődött vadhajtásokat tőből törjük ki, a rügyeket pedig dörzsöljük ki. Ha csak a felszínre tört sarjhajtásokat (veszszőket) metsszük vissza a talajszint fölött, többet ártunk, mint használunk. Az ilyen beavatkozás ugyanis a föld alatt maradt sarjcsonkok további növekedéséhez, illetve újabbak képződéséhez vezet.
A szőlőtermesztésben a vadaláshoz hasonló föladat a harmatgyökerezés, amely az oltványszőlő-ültetvényekben adódó tennivaló. A harmatgyökerek ott fejlődnek, ahol a nemes a talajjal érintkezik. Ha ezek megerősödhetnek, a nemes idővel önállósíthatja magát, egyszerűen „lelép” az alanyról. Ez azzal jár, hogy megszűnnek az alany által nyújtott kedvező tulajdonságok a nemes számára. Ennek legkedvezőtlenebb következménye az, hogy a nem immúnis homoktalajba ültetett csemetét megtámadhatja és el is pusztíthatja a szőlő egykor oly rettegett, de ma is veszélyeztető kártevője, a filoxéra. A munka során húzzuk el a földet az oltvány tövétől, és a gyökérnyak kibontása után távolítsuk el a harmatgyökereket.