Titkos gácsérszerelem

Te jó ég, kapott a szívéhez Erzsike néni, mert átrepült a néma kacsája a Hernádon. Ha a folyón túli bozótosban rak fészket, a kiskacsákat mind megeszi majd a róka.
 Felesleges volt az ijedelme. A hetven feletti özvegyasszony rosszul látta, kiderült, valami hasonló madárféle volt. Az ő tojója most egy óriási, üres istálló egyik sarkában ül saját tollaiból maga által kitépkedett puha fészkén, és ránk sziszeg, mikor megközelítjük. Az istálló valamikor tele volt tehenekkel, de Erzsike néni ma már nem kínlódik tehéntartással, mint Bőcsön a legtöbben. Elég neki a fia családját, unokáit ellátni, pedig szülei annak idején gazdálkodásból éltek. Malac sincs, csak néhány baromfi kószál az udvaron. Közöttük egy magányos gyöngyös kakas fülsértő hangon adja tudtunkra, hogy jó lenne mellé egy tyúkocska is. Gazdasszonya viszont csak azért tartja, hogy rikácsolásával elriassza a patkányokat, amikből itt, a Hernád melletti Vízaljon akad bőven.
– Tán tíz éve tartok néma kacsát – mondja Szabó Pálné. – Már kiismertem a szokásaikat, másfélék, mint a hagyományos kacsák. Például mindent megesznek, paprikás krumplit, főtt tésztát is. Nem kell nekik darával kevert csalánt aprítani, amerre kószálnak, meglelik a zöldet. Hidegtűrők, igénytelenek. Ellenállóbbak, önellátóbbak a magyar kacsánál. A vizet viszont ők is igen szeretik. Van nekik itatójuk, úsztatójuk, nehogy elmenjenek a Hernádba. A szárnytollukat pedig folyton levágom, különben elrepülnek. Nem némák, csak nem hápognak. Inkább sziszegnek, néha morognak is, de alapvetően csendesek. Ezt a fajtát tömni se szoktuk. A húsa is más, vadas ízű, és nem zsíros.
Volt Erzsike néninek több is, de most csak öt van: egy szép gácsér (igen jó fiú, van már vagy ötéves) és négy tojó. De abból csak kettőt fogad el párnak. Az egyik éppen költ. De már a másik is kezdi tépdesni a tollát, készül a fészekrakásra. Hogy a gácsér miért ilyen hűséges, gazdája sem tudja, de a fiatal, szép lánykacsákat mind elzavarja. – Biztos az érettebb fehérnépet szereti! – nevet Erzsike néni, kezét a szája elé kapva.
Az anya maga költ, évente háromszor is, és igen jó mama, nem kell tyúk alá rakni a tojásait. Tavasszal, aratás idején, majd őszi szüretkor keres magának helyet, lerak 15-20 tojást, abból kikél 30-35 nap alatt úgy 16 kiskacsa.
– A költésük is más – folytatja Erzsike néni. – Vagy elfogadják a kirakott kosarat, vagy keresnek egy zugot. A fészküket megbolygatni nem szabad, mert elhagyják. Egyszer csupán azért nyúltam a tojásokhoz, hogy megszámoljam azokat. Nem is költött tovább. És hiába rakom kotlós alá, ha kikélnek is, a kacsacsibék nem fogadják el a tyúkot, de az se őket. Régen volt nekem vagy ötven magyar kacsám is. Úgy szerették azok is a vizet, hogy költés után elvonultak a Tóláposba, és mire visszajöttek, már szép nagyra nőttek ebihalon, bogarakon, moszaton. De zavart a hápogásuk. A némát jobban szeretem. Az idei szaporulatot mind megtartjuk, mert így nem kell drága húst venni.