Bicikliút a Kraszna-gáton

A világ egyik legismertebb bicikliversenye a Tour de France, de megvan ám nekünk, szatmáriaknak is a magunk Tour de… körversenye, mégpedig a Tour de Gát.

Házunk tájaBalogh Géza2024. 06. 28. péntek2024. 06. 28.
Bicikliút a Kraszna-gáton

A világ egyik legismertebb bicikliversenye a Tour de France, de megvan ám nekünk, szatmáriaknak is a magunk Tour de… körversenye, mégpedig a Tour de Gát. Valamivel rövidebb, mint a nagy hírű elődé, de azért az a negyven kilométer se kutya, ami Mátészalka, Kocsord, Tunyogmatolcs, Szamoskér, Szamosszeg és Nagydobos határában kanyarog. Meg persze a mi falunk, Ópályi alatt, hiszen itt is elmegy a gát, ráadásul a szélső házaktól meg hídtól egy macskaugrásnyira. 
A Tour de Gát a mátészalkai Rotary-klub találmánya, az első utat vagy hat éve szervezték, de aztán közbeszólt a koronavírus, s jegelni kellett az összejövetelt. Az idén viszont semmi se akadályozta meg a jelentkezőket, hogy nyeregbe pattanjanak, s körbemenjenek a töltésen, aminek utolsó pár kilométeres szakaszát épp a napokban aszfaltozták le. Kértem hát én is egy kölcsön­biciklit, s elindultam a pályi hídtól. Na nem a teljes távnak, csak a nagydobosi megállóig, ami tulajdonképpen nem is Dobos, hanem Szamosszeg inkább, a híres szamosszegi erdővel. 
Mint tudjuk, a Kraszna a XIX. század utolsó éveiben, amikor lecsapolták az Ecsedi-lápot, új medret kapott, amit közvetlenül a nyírségi dombok és a szatmári fekete síkság találkozásánál ástak ki. Tulajdonképpen egy hosszú, egyenes csatorna lett, de egyáltalán nem unalmas vidék. Az elmúlt százhúsz évben ugyanis gyönyörű ártéri fák népesítették be, a vastag ágak néhol egészen közel hajolnak a vízre. De azért rá lehet látni, s néhol még azt is látni, hol csapott a hal, vagy hol mászott ki a partra a hód meg a vidra. 
Ám ezt csak én látom, mert a mellettem elsuhanó biciklisek az útra koncentrálnak. Kell is a figyelem, mert velem együtt vagy kétezren tekerjük a pedált, s a többség meg is teszi a negyven kilométert. Énrám négy-öt kilométer vár, s oda-vissza, amit a kölcsönkapott öreg Csepelemmel is kényelmesen megteszek majd. De nem csak ezért veszem kényelmesre a tempót, s szállok le négy-ötszáz méterenként a bringáról. Nézelődöm, romantikázom, régi emlékeket keresgélek – hiszen nem először járok én erre. Kocsis nagyapám árnyékában itt töltöttem gyermekkorom talán legszebb nyarait. Ő szénát kaszált, majd forgatott, gyűjtött a töltésoldalban, én meg földiepret keresgéltem a fű közt. 
De nemcsak kaszáltunk, földiepreztünk mi együtt – halásztunk is! 
Ami úgy kezdődött, hogy a kertünk alatt, egy nagy zápor után megtelt vízzel az árok, mert kiöntött a Szelvény, a vasút melletti tavacska. És mi kosárral fogtunk benne vagy tíz, ujjnyi hosszú tekergő valamit. Mint fent nagyapánknál kiderült, csíkot. Nagy volt az öröm, de ő csak legyintett. Látnátok meg, az Ócska-Karasznában mekkorák vannak! Nekünk se kellett több, addig nyaggattuk, míg egy vasárnap délelőtt rá nem vettük egy halászatra. A messzi szamosszegi erdő fele mentünk, a Hívő-tanyára, mert ott a legmélyebb víz. 
Szűcs Ferke, a gyermekkori barát volt a társam, mi ketten másztunk bele a vízbe. Ami fentről egész barátságosnak tűnt. Szépen átvilágította a nap, a töklevelek közt tenyérnyi halak úszkáltak, mi meg az első kosármerítéssel fogtunk egy mázsa békalencsét, sulymot, meg az ördög tudja, miféle zöldségeket. Meg nyeltünk egy fél liter fekete, iszapos vizet, mert mély volt a meder, úszni meg csak kutyatempóban tudtunk. De aztán csak rájöttünk a forszára. Nem kell itt a mélybe menni. Elég, ha csak a szélén kavarjuk fel az iszapot. Feljönnek a halak, s még kosárral is lehet belőlük fogni. És nemcsak kárászt meg keszeget fogtunk ám! Hanem vagy harminc, másfél-két arasz hosszú csíkot is. Otthon nagyanyánk megpucolta, megsütötte – s mi ketten Ferkével befaltuk mindet. Nagyapánknak talán ha kettő vagy három jutott. 
Hát, a Krasznában ma már nincs csík, de az innen nem messze kanyargó Ócska-Karasznában talán igen. Jövőre feltétlenül ellenőrizni fogom. Még úgy is, hogy a Tour de Gát útja elkerüli. 
 

 

Ezek is érdekelhetnek