Bútoröltöztetés tudománya

Az antiknak megvan a maga varázsa, de mellette elvállalja Mucsi Zoltán a modern bútorok készíttetését, kárpitozását, javítását, felújítását. Az érdi mester, felmenői nyomdokát követve, már hatvan éve űzi ezt a hivatást. Kitanulta az asztalosszakma néhány fortélyát is, hogy vásárlóit teljeskörűen kiszolgálhassa.

Házunk tájaB. Pintér Dalma2025. 03. 25. kedd2025. 03. 25.

Kép: A 120 éves Singer és a 77 éves kárpitosmester, Fotó: Kállai Márton, Forrás: Szabad Föld

Bútoröltöztetés tudománya
A 120 éves Singer és a 77 éves kárpitosmester
Fotó: Kállai Márton Forrás: Szabad Föld

A szakképző iskolai tanulmányai mellett 1965-ben elszegődött segédnek a Gödrös kár­pi­tos­mű­helybe, amit akkoriban az ország legjobbjaként ismertek. Harminc évet töltött ott, ez idő alatt sok tapasztalatra tett szert. Számos tanonc sajátította el tőle a szakma fogásait; máig örömmel segít bárkinek (akár tanáccsal is) a kárpitos- vagy az asztalosmunkában. Akko-riban főleg új bútort kellett készíteniük, vagy örökségből származót javítani, új szövetbe felöltöztetni. Továbbá elvállalták lakásbútor­szet­tek tervezését, kivitelezését. 

Mesterünk harminc év után, 1995-től önálló vállalkozóként folytatta tovább a kárpitozást. Folyamatosan együttműködik asztalosokkal, akik elkészítik a bútor fa­­alapját, jómaga pedig felöltözteti azt. Időközben kitanult mást is: tud többek között politúrozni, fényezni, enyvezni. Sok antik bútor megfordult már kezei között, kerültek hozzá régi örökségből, de gyűjtési szenvedélye által is gyarapodott a számuk. Lett egy kisebb raktára. Ugyanakkor mindig annyi munkája akadt, hogy a régi darabok ér­tékesítésére nem jutott elegendő ideje. 

Napjainkban még mindig jól megy a bútorkárpitos-szakma. Fiá­val, Leventével, aki a vállalkozás üzleti részével, a kereskedelemmel foglalkozik, együtt dolgozik már tíz éve. A hetvenhét éves mester munkái között megtalálhatók egyenes, valamint sarok ülőgarnitúrák fix és nyitható változatban. Készít francia- és fotelágyakat, heverőket, kiegészítőként puffokat, ülőkéket. 

Javarészt a modern bútorokra mutatkozik igény. Rendszerint szállodák, vendéglátóhelyek, irodaházak, vállalatok keresik fel őket nagyobb volumenű megrendelésekkel. Az antik szettek felújítására inkább a privát vevőik adnak megbízást. Egyebek mellett egy neobarokk kék bársony szalongarnitúra, zongoraszék, bull stílusú vitrin és négy cseresznyefa fotel várakozik felújításra a műhelyben. Az utóbbi bútorokra a megrendelő már kiválasztott egy kellemesen elegáns zöld mikrobársonyt – aligha akad olyan szövet, amelyet mesterünk és fia ne tudnának beszerezni. 

A kárpitos egyszerű eszközkészlettel dolgozik. A sarokban áll egy csaknem 120 éves Singer varrógép, amin szinte mindent meg tud csinálni; ámbár a speciálisabb feladatokat varrónőnek adja. Olló, kár­pi­tos­kalapács (egyik vége kerek, a másik villás a szegkiszedéshez), görbe, egyenes tűk, és legfőképp szakmai tudás szükséges a munkához. A korszerű eszközök már jelentősen megkönnyítik a dolgát, ugyanakkor ezt a hivatást manapság még mindig javarészt kézzel, emberi erővel kell végezni. 

Az antik ülőbútor felújítása rend­kívül összetett munkafolyamat. Az ülésen alulról textilhevedert feszítenek, erre kerül rá a 16 db bútorrugó, melyeket erős spárgával „fazonra”, méretre lekötöznek. A következő réteg egy alapvászon, arra egy vékonyan lefedett pálmarost (szakkifejezéssel: afrik) jön. Azokat összevarrják az alsó réteggel, hogy az anyag stabil és tömör legyen, használat során ne mozduljon el. Kialakítják a szék kárpitozott felületének éleit. Majd rákerül a molinóval rögzített lószőr és a vattaréteg, amit manapság már szivaccsal helyettesítenek. Végül a kiválasztott szövet, amely lehet hagyományos és mikrobársony, szőttes vagy vízzel tisztítható kárpit. 

A kárpit szélére hozzáillő bortnit vagyis zsinórszerű szegélyt illesztenek. Régebben csontenyvvel simították fel, napjainkban már műanyag ragasztót használnak erre a célra. A fotel háttámlájának kialakításakor, vászonalapon hátulról kirajzolt minta szerint formázzák domborúvá a felületet: a szivacson kijelölt lyukon át gombbal behúzzák az anyagot, majd szivaccsal kitömik. A szövetet a hajtás felé simítják, igazítják tetszetős kinézetűre. A minőségi munka végeredménye az újrakárpitozott bútor, amely körültekintő használat mellett akár még harminc évig is bírja. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek