Aki olcsón akar jövőre virághoz jutni, az vessen magot.
Kép: Flóra virágpiac Szigetszentmiklóson-árvácskák, Forrás: MW
Aki olcsón akar jövőre virághoz jutni, az vessen magot. Legalábbis az úgynevezett második évben virágzó növények ideje most jött el. Ezekről azt kell tudni, hogy a második évben fejlesztenek virágot, ezek a kétnyári növények. Ilyen például az árvácska, a nefelejcs, a százszorszép, a harangláb, a hunyor, a kökörcsin, a gyűszűvirág vagy a viola. Tavasszal a kertészetek ezeket is árulják, meglehetősen borsos áron. Holott most magunk is vethetjük, aztán ezek áttelelnek, majd virágoznak a kertünkben. Sokukat nem is kell vetni, mert elszórt magvaik éppen most csíráznak ki. Arra kell csak vigyázni, hogy ne kapáljuk, húzzuk ki a gyomokkal együtt.
Egy sor ilyen virág magját a boltban is megvehetjük. Otthon aztán előbb ládába vetve, majd kicserepezve, kiültetve végleges, jövő évi helyükre gondozhatjuk. Ha nincs helyük még a virágos ágyásokban, akkor maradjanak a cserépben, ládában, majd ősz elején ültessük ki. Hogy mennyit spórolunk? Egy-egy árvácska, százszorszép az idén tavasszal 200-300 forintba került, a többi csak drágább volt. Márpedig egy kertbe, hogy mutasson, kell mindegyikből vagy tucatnyi.