Eső csalta elő

Ugyan melyik gyermek nem játszott még az eső után előbújó csigákkal? Hiszen milyen muris piszkálni a szarvait (vagyis a tapogatóit), amit hirtelen visszahúz a testébe, majd újra kinyújt, hogy tájékozódjon a környezetéről. S nézni, ahogy lassan továbbindul a maga útján. Hasonló élményt jelenthetett a gyermekeinknek és nekünk, gyermekded lelkű felnőtteknek is, amikor a minap foltos szalamandrák tucatjaival találkoztunk az erdőben.

A szlovák Grand Canyonnak is nevezett Szádelő-szurdokban kirándultunk. A kettévágott karsztos hegyhasadékok között, a völgyben megbúvó menedékház után árnyékos, nyirkos lomberdővel borított dombon fel vezetett az út, békésen csöpörgő esőben. De kárpótlásul burjánzó, méregzöld növényzet tárult a szemeink elé.

S egyszeriben megmozdult az avar. Az ösvény mellett, a hegynek felfelé igyekezett egy 10-18 cm hosszú, nyirkosan fénylő, mélyfekete, jellegzetes sárgás, szabálytalan mintákat a bőrén viselő kétéltű: foltos szalamandra. Egy, kettő, négy, kilenc – már számolni sem győztük őket. Jókor jártunk a patakvölgyben. Ugyanis ezek a kétéltűek elsősorban éjszaka aktívak, de tartós esős napokon kint kószálnak. 

A szalamandrákhoz egyébként több babonás félelem és számos hiedelem kapcsolódik. Régen úgy hitték, hogy mágikus képességével eloltja a tüzet, vagy ha beleesik a kútba, akkor megmérgezi a vizet. Szegény állatok gyakran estek méregkeverők áldozatául is. Mára ilyen veszély ugyan nem fenyegeti őket, de helyette jött más: az élőhelyek zsugorodása, a tavaszi, őszi időszakban a vonulási útvonalak által érintett szakaszokon az autóforgalom okozta pusztulás, valamint a kétéltűekre világszerte nagy veszélyt jelentő kitridgombák. 

A lányaim kíváncsian közelebb hajolva szemlélték a kistermetű, élénk színű állatot. Barnabás fiam viszont ujjacskáival közelített a hüllő nyirkos bőréhez. Hirtelen mozdulattal, s valami isteni sugallattól vezérelve visszarántottam a kezét. Aztán felderengett, aminek később utána is olvastam: a feltűnő mintázata mérgező bőrváladékára figyelmeztet. Irritálja az emberi bőrt, szembe, vagy szájba jutva pedig gyulladást okozhat. Jól tettük tehát, hogy megelégedtünk tapintás helyett a szemlélődéssel; a találkozás élményét pedig bűntudat nélkül elhozhattuk magunkkal a völgyből.