
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Megjavították és befoldozták az elöregedett vízvezeték csövet, így vasárnap óta tiszta vizet ihatnak Hajdúhadház, Bocskaikert és Tégláskert lakói.
Mint arról a Szabad Föld Online beszámolt, egy elöregedett, többször is meghibásodott vízvezetékcső törése okozta az áldatlan állapotokat több hajdú-bihari településen, ahol 24 ezer ember maradt víz nélkül a hétvégén. Tetézte a bajt, hogy a boltokból kifogyott a palackos ásványvíz, s a lajtos kocsiról osztott víz sem tartott sokáig. Ezért aztán a három település lakói kénytelenek voltak az időközben lezúduló hóból nagy fazekakkal behordani a lakásukba. A téli csapadék sok helyütt az egyetlen vízforrást jelentette 48 órán át, ebben mosdottak lés mosogattak a pórul járt hajdú-bihariak.
A lakosok a gyors és pontos tájékoztatás hiányát kifogásolják. A polgármesterek szerint a rendelkezésükre álló információt azonnal továbbították a településen élőknek. Azt azonban senki nem tudhatta előre, hogy egymás után több helyen is kilyukad a vezeték.
A Tiszántúli Regionális Vízmű Zrt. Szakemberei megjavították, majd légmentesítették a rendszert, s ezután következett a vezetékek fokozatos feltöltése. Bár korábban a geszterédi vízmű-csomópont egészét felújították, ma már az egész csőrendszer cseréje szükséges. Béres László, Hajdúhadház polgármestere abban látja a megoldást, ha mielőbb megépülhetne saját vízvezetékrendszerük, és sajnálatosnak tartja, hogy a vízminőség-javító programba nem kerülhetett bele Hajdúhadház elképzelése.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu