A Szociális és Munkaügyi Minisztérium „Út a munkához” elnevezésű programja azt a célt szolgálja, hogy a munkaképes emberek ne segélyből, hanem munkából éljenek.
A programban – melyre központi forrásból 100 milliárd forint áll rendelkezésre – a munkaképes álláskeresőknek közmunkát ad az önkormányzat és az illetékes munkaügyi központ. Ennek fejében nem szociális segélyt, hanem munkabért – rendelkezésre állási támogatást – kapnak a dolgozók. Olyan feladatokat bíznak rájuk, melyeket az önkormányzatoknak amúgy is el kellene látniuk az iskolákban, a szociális intézményekben, a településrendezésben.
Az aktív korúak ellátása a jövőbe így két módon valósulhat meg. Akik életkoruk, családi vagy egészségi állapotuk miatt nem foglalkoztathatók, segélyezhetőségükről az illetékes önkormányzat dönt. A rendelkezési támogatásban részesülők munkalehetőségéről a települési önkormányzat és az adott munkaügyi központ kirendeltsége közösen határoz. Az Észak-Alföldön mintegy 40 ezer ember részesül szociális segélyben. A szakemberek szerint az új programmal a segélyezettek fele kaphat munkát a jövőben.