Omlós báránysült rizzsel, Szófiában

Tudom, nem jó dolog előítéletekkel érkezni egy városba, de mit tehet az ember lánya? Érzésekkel – és előítéletekkel – nem lehet vitatkozni. Az első benyomás Szófiáról csak megerősíti ezeket: szürke házak, szocreál környezet, és hiába a lenyűgöző kilátás a luxusszálló tetejéről, távolban a hófödte hegyekkel, ha alattunk mégiscsak a szürke és szocreál látszik.

Aztán az esti vacsora megvigasztal. Részben azért, mert sötét lesz, és a pici fények szépen mutatnak a tizenkilencedik emeletről, másrészt mert a bolgár konyha utolérhetetlen. Szófiában ez az első élményem: az ízek harmóniája és az evés öröme. Egyik fogás jön a másik után, és – erre esküsznek a vendéglátóim – pont olyanok, ahogy a nagymama is készítette: sült paprika, ami a bolgárok számára olyan alapvetés, mint a kenyér; nagy szemű bab, amit cserépedényben kell főzni hat órán át, omlós báránysült rizzsel. Mindehhez élénkzöld saláta, labdányi paradicsomok, hófehér kecskesajt. És olyan vörösbor, amiért önmagában is érdemes iderepülni.

Másnap aztán útnak indulok a városban. Nagyon régi és mégis nagyon új: egyrészt Európa egyik legrégibb városa, ám főváros csak a török megszállás után, vagyis 130 évvel ezelőtt lett, akkor még csak 3000 lakosával. Minden városnéző séta az Alekszander Nyevszkij-székesegyháznál kezdődik – ez Szófia jelképe és közepe –, s ez a séta aztán meglepő élményekkel is szolgál. Kiderül ugyanis, hogy Szófia belvárosa, bár kicsi, de élhető és talán még élvezhető hely is, amely törekszik a XXI. század kávéházas, modern élményét és az elegáns üzletek csábítását nyújtani. A főváros rendkívül szerencsés fekvése nagy lehetőségekre is alkalmat ad. Kevés olyan település létezik ugyanis, ahol a belvárostól 15 kilométerre már szánkózni és sífutni is lehet – akár az ebédszünetben is.

A Vitosa-hegy lábánál fekvő Bojána, ami egy-két évtizeddel ezelőtt még önálló falu volt, most Szófia része, mégpedig a legelegánsabb. A gyönyörű villák tőszomszédságában azonban még ott állnak a régről itt felejtett rogyadozó házak: a teljes pompa és a valódi nyomor tőszomszédságban élnek egymással. A Bojána igazi csodája a bekerített templomkert, közepén aprócska templommal (még a 10. századból) és csodálatos freskókkal. Ők már Giotto előtt is felfedezték a reneszánszot.

Szerelmesek, bajban lévők és vágyakozók figyelmébe: egy kis kitérőt érdemes tenniük a Szent Miklós-templom – ahogy itt nevezik: „az orosz templom” –  felé. És nemcsak a kis kápolna szépsége miatt. Az aranyszínű kis kupolák alatt lépcső vezet lefelé Szerafim érsek kriptájához. Szerafim jóságáról legendák maradtak fenn, és bár már 50 éve halott, azóta is segít –  legalábbis így szól a fáma. A kripta előterében kis asztal, rajta papírcetlik és tollak: mindenki felírhatja, mit szeretne kérni Szerafimtól, és bedobhatja egy kis ládába. Egy fontos kívánság ennyit biztosan megér...

Forrás: Horizon – a Malév fedélzeti magazinja