Háztűznéző Noé bárkáján

Szénabálák, traktor, káráló baromfik. A harcias vörös kakas és Lajos, a gőgös pulykafi peckesen kerülgetik egymást. A ketrecben nyulak, húsgalambok, kacagó gerlék, a karámban négy kis bárány, külön egy magányos kecske, az ólban tizenhat sertés, az istállóban hat tehén. A 46 éves férfi örül, hogy megmutathatja négyszáz négyszögöles kis gazdaságát, amit ő Noé bárkájának hív.

– Munka mellett csináljuk, de őstermelői igazolványunk is van. A nejem a helyi háziorvos mellett asszisztens, én egy abaújszántói üzemben húsvizsgáló állat-egészségügyi szaksegéd vagyok – mondja a háromgyerekes családapa. – Védőnő lányunknak most lesz az esküvője, a középső fiam számítástechnikát tanul, nem érdeklik az állatok, a kisebbiknek, a tízéves fiunknak viszont ez a mindene. Azt mondja, ha felnő, neki lesz a legszuperebb traktora! Hajnali fél ötkor kelünk, ellátjuk az állatokat, aztán munka után folytatjuk.

– Hobbi vagy kiegészítő jövedelem ez?
– Mindkettő. Apám vasutas, anyám varrodai dolgozó volt, de nagyszüleim vére nem vált vízzé. Náluk szerettem meg az állattartást. A nejem 1986-ban, amikor hazavittem az első üszőt, azt mondta, elválik, ha munka mellett tehenész leszek. Aztán megbékélt, mert a 18 holstein-fríz tehén tejéből építkeztünk. Ennek 2004-ben vége lett, mert megszűnt a miskolci tejipari beszállítás, ami az egész Taktaközben hazavágta a tehéntartást. Pedig volt tejcsarnokunk is, Golopon tejboltunk. Eladtam az állományt, kimeszeltem az istállót, de két hónapig se állt üresen. Nem bírtam megállni, vettem egy magyar tarkát. Ezek, egy holstein-fríz kivételével, mind azok. Amit géppel fejünk, este tőlünk elviszik. Pénz a házhoz a tejből, a leadott marhákból, néha a sertésből jön. Disznót inkább magunknak vágunk, az esküvőre hármat is. A feleségem is belátta, hogy csak a fizetésünkből nem élnénk meg, és a két fiút még iskoláztatnunk kell.

– Akkor itt minden haszonállat?
– A kacagó gerléket kivéve igen. Ők dalolnak nekem hajnalban, hogy „cukrot, cukrot”, a népnyelvben cukros gerle a nevük. A cumis bárányok is csak úgy vannak, még nem tudom, mi lesz a sorsuk. Egy juhásztól kaptam őket, mert elléskor elpusztult az anyjuk. A kecskéhez a kisfiam ragaszkodik, azon tanult meg fejni. Pedig egy kecske nem csinál nyarat! Nyulat is a fiam miatt tartok. Van néhány húsgalambunk, most ketrecben, mert a padláson nyest irtotta őket. De nem bírják a zártságot, azóta nem költenek. A baromfi nálunk szabadon él, tegnap is előjött egy kotlós, és szinte peregtek utána a csibék a kazalból. Pulykából most csak három van: Lajos meg a két tyúkja. Pedig szeretjük a húsát, de az első költést egy híján mind elvitte a hideg. A másik pulykatyúkunk szerencsére már kotlik valahol.

– Mivel etet ennyi állatot?
– Van annyi földem, hogy azon minden megterem. Csak szóját és korpát veszek a pulykáknak, egyébként a vágott vöröshagyma és a főtt tojás a kedvencük. Szénát a környéken kaszálok, mert az itteni legelő gaztenger, mióta a tulajdonosa eladta az államnak. Én tényleg állatbolond vagyok. Amint megjövök a munkából, ők a fontosak, nem a tévésorozatok. Az állattartás felelősség, amely sajnos kiveszett az emberekből. Jönnek-mennek a faluban csapatostól, dologtalanul, nekik ingyen se kell jószág, hiába ajánlom fel. Pedig a legszebb dolog a világon! A kisfiamnak is, aki továbbviszi majd a gazdaságot.