Jelmezes főpróba az unióban

Európa június 4–7. között szavaz az Európai Parlament új összetételéről. Az eredeti cél az volt, hogy a csaknem 400 millió választásra jogosult európai polgár világosan kijelölje a kontinens céljait, hatalmas gazdasági egységben szálljon szembe az Egyesült Államokkal, Kínával, Oroszországgal. Ehelyett minden EU-tagállamban – összesen huszonhétben – beütött a gazdasági válság, mindenütt annak következményeivel hadakoznak, és mindenütt valamilyen közelgő választásra készülnek.

Az európai hangzavarból csak az vehető ki, hogy a kontinens ügyeivel senki sem foglalkozik, kizárólag az úgynevezett nemzetállamok sirámai hallatszanak, és mindent elborít a nemzeti érdek. Ha június első napjai az európai választásokról is szólnak, a végeredményt minden EU-tagállamban az egyes országok arra kívánják felhasználni, hogy saját érdekeiket és igazukat támasszák alá.

Az európai választások csaknem mindenütt megelőzik az egyes államok belső választásait. Csehországban átmeneti kormány van hatalmon, és mindenki arra számít, hogy az európai választások majd kijelölik az októberben esedékes általános választások eredményének körvonalait. Németországban már megválasztották újabb öt évre a köztársasági elnököt: Horst Köhler, a kormányzó CDU jelöltje lett újra az államfő, és ebből Angela Merkel kancellár azt a következtetést vonta le, hogy az ősszel esedékes választásokon a német konzervatívok kormányozhatnak a régi szövetségessel, a német szabaddemokratákkal (FDP).

Sokan hitték, hogy az uniós tagság hosszabb távon gyógyítja majd azt a traumát, melyet Trianon okozott a mi térségünkben. Most kiderült, hogy az ötévente esedékes európai választások csak fokozták a bajt. A szlovákok meggyőződése, hogy a magyarok valamiféle virtuális egységet akarnak létrehozni az egykori Nagy-Magyarország részeivel, és fellobbant a vita: a szlovákiai magyarok kiket is fognak képviselni az Európai Parlamentben – Magyarországot vagy Szlovákiát, esetleg a szlovákiai magyarokat, vagy éppen a magyarokat és Magyarországot általában. A szlovákiai magyarok különösképpen érdekesek, mert náluk az eltelt egy-két évben teljesedett be az, ami a határokon túl élő magyarokat jellemzi – a megosztottság. Bugár Béla, a Magyar Koalíció pártjának volt elnöke ki akar szállni a riválisa, Csáky Pál vezette egységes magyar pártból, és úgy tűnik, ebben semmi sem akadályozhatja meg.

Kompromisszum a magyarok között lehetetlen, gondoljuk. Vagy mégsem? Romániában Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke végül is kiegyezett a rivális Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), de ez az egyezség valószínűleg csak az európai parlamenti választásokra szól, és ami utána jön, az már kiszámíthatatlan. A megegyezésnek ára volt: a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt kiszorult a nagy megállapodásból, így az erdélyi magyar egységről sem lehet beszélni. Hasonlóan megosztottak a vajdasági és a kárpátaljai magyarok is – a szlovéniai és a burgenlandi magyarokkal meg nem foglalkozik senki. Tehát az az európai választás pikantériája, hogy egyáltalán nem arról szól, amiért megtartják.

Gordon Brown brit miniszterelnököt például egyáltalán nem érdekli, hogy a Munkáspártnak hány képviselője lesz majd az új Európai Parlamentben – de az igen, hogy ez a nagy „közvélemény-kutatás” hogyan befolyásolja majd a rövidesen esedékes brit választásokat. Így van ezzel a többi tagállam is. Az európai választásokat mindenki afféle jelmezes főpróbának tartja a nagy európai nemzeti választási szezon előtt.

Ez egyben akár az Európai Unió kritikáját is jelentheti. Válság idején mindenki csak magával törődik, az európai összetartozás eszméje pedig pillanatok alatt tovaszáll. Az Európai Unió átélt már néhány válságot, de ez a mostani azt igazolta, hogy az EU a bajban nem tud egységes maradni. Ezt a szervezetet arra tervezték, hogy a boldog békeidőkben előírja tagjainak a viselkedési szabályokat – politikában, gazdaságban egyaránt –, de ha beüt a „háborús időszak”, akkor mindenki szaladjon, amerre lát.