A felejtés köde a tér felett

A Tienanmen tér – túlzás nélkül – jelképes helyszín Kínában. Éppen hatvan éve, hogy Mao Ce-tung, a megkerülhetetlen kínai vezető ott jelentette be, hogy a kommunista Kína végleges győzelmet aratott a „nacionalista” Kína, a Kuomintang felett. A tér volt a helyszíne az őrült kulturális forradalom végletes megmozdulásainak is. Ráadásul másik évforduló is nyomaszthatja Kínát: 1959-ben verte le a felkelést a világ tetején, Tibetben, hogy azután bekebelezze a területet.

Most azonban a világ azon tűnődik, hogy mi a csodát csináljon a Tienanmen téri évfordulóval. Az elmúlt húsz év alatt a világ – és Kína – gyökeresen megváltozott. Kína a maga 1,3 milliárdos népességű piacával a globális gazdaság egyik kulcsszereplője lett. Kis túlzással – de csak kicsivel – azt lehet mondani, hogy a jelenlegi gazdasági válság kellős közepén Kína lett a világ megmentője, néhány másik olyan nagy országgal együtt, mint India meg Brazília. Kínának nemcsak a gazdasági ereje nőtt meg hatalmas mértékben, de politikai és katonai befolyása is. Kína egyedül képes a fél kezével megfékezni az atomhatalmi státusra törekvő Észak-Koreát – már ha akarja. Kína tavaly fényes olimpiát rendezett, mindenki legnagyobb megelégedésére. Maradt ugyan a „kommunizmus”, időként becsuktak néhány webhelyet, elfojtottak egy tibeti lázadást – de Kína maradt, ami volt: kívánatos gazdasági és stratégiai partner, amelyet sehogy nem lehet megkerülni.

Húsz éve a Tienanmen téren százak vagy ezrek haltak meg – és most a világ zavartan áll az évforduló előtt. Valahogy véleményt kellene mondania a tragédiáról; és Kínában is vannak csoportok, amelyek az események újraértékelését követelik.

Csakhogy Kínában semmi jele annak, hogy a hivatalos hatalom megmásítaná azt, amit húsz éve kimondott: nemrég a kínai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy „az 1980-as évek végén politikai incidens történt”. Pekingnek kezdettől fogva az volt a véleménye, hogy „a Tienanmen téren ellenforradalmi lázadás zajlott le, amelynek véget kellett vetni”.

Amikor pedig egy újságíró megkérdezte, hogy nincs-e itt az ideje a kínai kormány bocsánatkérésének, akkor a külügyi szóvivő közölte: „Nem helyes, hogy a bocsánatkérés szót alkalmazza. A párt és a kormány már levonta a megfelelő következtetéseket, a tények bizonyítják, hogy Kína lépést tart az aktuális eseményekkel, és Kína a túlnyomó többség érdekében cselekedett.”

Az biztos, hogy a Tienanmen téren a megemlékezés elmarad. Az Egyesült Államokban pedig Barack Obama amerikai elnök most kezdi felismerni, hogy a demokrácia terjesztésének ötlete – amelyet George W. Bush volt elnök szorgalmazott – máshogy működik Kínában vagy éppen Irakban és Afganisztánban. Kínában mások a hagyományok – és talán előbb vagy utóbb lesz elszámolás, de máskor és más módon, mint ahogy Amerika és a világ elképzeli. Afganisztánból a belátható jövőben nem lesz nyugati demokrácia, és Irakban sem köszönt be egyhamar az emberi jogok kora úgy, ahogyan Európa gondolja.

Négy éve hunyt el Csao Ce-jang, a Tienanmen téri események idején a Kínai Kommunista Párt főtitkára, aki megpróbálta megakadályozni a tragédiát – ezért haláláig házi őrizetben töltötte napjait. Fogságában magnószalagokra mondta emlékeit, de igazán nagy dolgokat ő sem tudott elárulni a történtekről: győztek a keményvonalasok, és kész. A kínaiak pedig semmit sem akarnak mondani a Tienanmen térről. A fiatalok ugyan „érdeklődnek”, de az nyilvánvaló, hogy az el- és a beszámolás ideje majd csak később jön el. A kínai tankönyvekben egyetlen szó sem esik a húsz évvel ezelőtti történésekről – minden olyan, mintha meg sem történtek volna. Beszélni róluk senki sem hajlandó, mert zavarba ejtőek lehetnek az 1989-es júniusi sajnálatos események.