Ketyeg a perzsa bomba

Pedig egyszerűnek látszott: Irán elnököt választott, és a több mint negyvenmillió választásra jogosult csaknem kétharmada úgy döntött, hogy maradjon hivatalban Mahmúd Ahmadinezsád, Teherán egykori polgármestere, a nép egyszerű és műveletlen (valamint ápolatlan) gyermeke, aki négy évvel ezelőtt – nem hivatásos vallási emberként – egyszer már államfő lett. Győzelme már akkor is gyanút keltett: azt a Mohamed Hatamit követte az államfői székben, aki nyolc éven át hiába próbálta rányitni Iránra a modern világ ajtaját, minden kísérletét megakadályozta az iszlám állam hatalmi gépezete.

Iráni Iszlám Köztársaság – ez az ország hivatalos neve, de a kormányzásnak semmi köze a demokráciához. Az egykori Perzsiát – amely nem arab ország – régi, de annál egyszerűbb módon kormányozzák. Van a „legfelső bíró”, aki kimondja a végső szót, és ebben segít neki a 12 tagú Őrzők Tanácsa, amelyet viszont ő nevez ki az alkotmány – a vallás – védelmében. Amióta csak megdöntötték Iránban Mohamed Reza Pahlavi sah uralmát, Khomeini ajatollah neve beégett a köztudatba: szentként, vagy még inkább istenként tisztelték. Halála után az ő hatalmát örökölte meg – vagy inkább akarta megörökölni – Ali Hamenei ajatollah. Ám közben felnőtt Iránban egy generáció, amely már csak a képeken szembesül a néhai Khomeini ajatollah szúrós pillantásával, miközben az interneten ismerkedik a világgal.

A mindenkori iráni államfő voltaképpen csak a vallási vezető – most Ali Hamenei – szolgálója. De mert Hamenei nem foglalkozik a világ dolgaival, az államfő szerepe kulcsfontosságú a gazdaság, a politika – a hangulat – napi ügyeiben. Ahmadinezsád teljesen alkalmatlannak minősült e feladatra. Amíg magasan szárnyaltak a kőolajárak, különösebb gondja nem volt. Amint azonban számolgatni kellett, bajba került: Iránban sorban álltak a benzinért. Így járt Ahmadinezsád a nagypolitikával is. Uránt dúsított (perzsa atombomba), támogatta a szélsőséges arab (síita) mozgalmakat, Izraelt letörölte volna a térképről, hivatásos holokauszttagadó képében tetszelgett, minősíthetetlen hangon ócsárolta az Egyesült Államokat, és úgy viselkedett, mint egy diktátor, aki a Közel-Kelet ura. Nemcsak a nagyvilágban, de Iránban is sokan számítottak arra, hogy ez a nem éppen szalonképes személyiség az elnökválasztásokkal távozni fog.

A gyorsan bejelentett választási győzelem erősítette a gyanút: Irán végül is több mint hetvenmilliós ország, amelynek területe meghaladja a másfél millió négyzetkilométert. Hogyan lehetséges, hogy alig huszonnégy óra alatt bejelentették Ahmadinezsád győzelmét?

Teheránban – kissé megkésve – hétfőn este kitört az őrület. Előbb pár ezer Ahmadinezsád-hívő vonult az utcákra, majd őket követték azok – százezrek, talán egymillióan is –, akik a jelenlegi elnök ellenfelében, Mir Hoszein Muszaviban, a volt miniszterelnökben bíztak. Muszavi óvatos duhaj, nem éppen reformer, talán még ő is akarta volna a perzsa bombát – de ő kínálta a fiataloknak azt a reményt, hogy Irán kinyílik a világ előtt azzal a lehetőséggel, hogy megfogja Barack Obama amerikai elnök kinyújtott kezét, hadd szűnjön meg Irán karanténba zárt „pestises” ország lenni a nyugati világ szemében. Muszavi háta mögött az ország befolyásos emberei – köztük Hasemi Rafszandzsani volt államfő és a befolyásos pénzügyi csoportok – azt remélték, hogy Ahmadinezsád eltűnik a színről, és Irán betöltheti azt a szerepet a térségben, amely megilleti.

Hétfőn már lőttek Teheránban, egy tüntető a hírek szerint meg is halt. Ha Irán robban, akkor megváltozik a Közel-Kelet politikai tájképe is. Magyarország katonái révén érintett Irakban és Afganisztánban is: ha Iránban változik a helyzet, akkor az a magyarokat is érinti. Ha pedig Irán továbbra is gyártja az atombombát Izrael ellen, akkor a közel-keleti feszültség hosszú évekre állandósul megint, annak minden gazdasági következményével együtt.