Létezik itt jobb dolog, mint heverészni? (2.)

„Újabb félezer illegális bevándorló érkezett két nap alatt a Kanári-szigetekre Afrikából.”

Volt olyan év, amikor több mint 30 ezer illegális bevándorló választotta célpontul a szigeteket. Általában egyszerű bárkákon kísérlik meg az átkelést, ami nem ígérkezhet kifejezetten zökkenőmentes megoldásnak, ha figyelembe vesszük a Marokkó partjaitól számított 150 kilométeres távolságot. A bevándorlási politikáról meglehetősen eltérő véleményeket hallani. Egyes hírforrások szerint az illegálisan a szigetekre érkezőket begyűjtik és már küldik is vissza az anyaországba. Ennek az ellenkezőjét támasztja alá, hogy a bevásárló központokban és az utcákon rengeteg a színes bőrű, akik általában apró emléktárgyakat, bizsukat kínálgatnak, s roppant barátságosan még akkor is beszélnek hozzánk, ha már 5 üzletsorral arrébb nézelődünk. Nora Henrietta Hermann, a Magyar Köztársaság Kanári-szigeteki tiszteletbeli konzulja szerint a helyi iskoláztatási rendszer lehetővé teszi a bevándorlóknak, hogy több mindent is kezdhessenek új életükkel. Nem egy bevándorló vitte már vezetői beosztásig.

Hogy errefelé mennyire erős a nacionalizmus, bonyolultabb kérdés annál, semhogy háromhetes nyaralás után belemerüljünk. A kanáriak roppant kedvesek, a buszsofőr még azt is tudja, hol van Magyarország – de amúgy sem annyira ritka a magyar szó, mint azt előre gondolnánk. Ha már a buszsofőröknél tartunk, érdemes megemlíteni a helyi közlekedési kultúrát. Ha a zebra közelébe érünk, máris lassítanak. Amúgy pedig mennek, mint az őrültek. Nem ritka, hogy a busz ablakából nem látni mást, csak szakadékot. A helyi KRESZ előírja az éles kanyarok megközelítésénél a dudálást, mivel két autó nem mindig fér el problémamentesen egymás mellett.

Szeszélyes gyomrúaknak amúgy sem javasolt a Kanári-szigeteki autókázás vagy buszozás, mert nem ritka, hogy a szemben levő, 300 méterre saccolható faluig/üdülőig/látnivalóig még három öböl szerpentinjein át kell végigkanyarodni, ami így már legalább négy kilométerre rúg. Ehhez kapcsolódik első, kalandos megpróbáltatásunk is. Megérkezéskor – egy félreértés miatt – két megállóval előbb szálltunk le a célállomásra tartó buszról. Sebaj, az útról úgyis látszik már a Paradicsom: ott van a következő öbölben, maximum negyed óra. Ez, a csalóka távolságoknak köszönhetően, végül majdnem két órába telt – bőröndökkel, otthoni öltözetben, étlen-szomjan…

Gran Canariára – s úgy általában a Kanári-szigetekre – a többség nem csupán a látnivalók miatt megy. Még akkor sem, ha a sziget legmagasabb pontjáról, az 1949 méter magas Pico de las Nieves-ről ellátni egészen a 100 kilométerre lévő Tenerife legkiemelkedőbb – egyébként egész Spanyolország legmagasabb – csúcsáig, a több mint 3700 méteres Teidéig. Még akkor sem, ha Kolumbusz minden felfedezőútja előtt több hetet töltött Las Palmasban. Még akkor sem, ha Maspalomas partjain – sajátos természeti képződményként – sivatagrészlet található, amely több mint 400 hektárnyi területen terül el (s ahol a buszsofőr ugyanúgy becsukja az ember orra előtt az ajtót, ha a járat megtelt, mint itthon, még akkor is, ha a következő busz csak másfél óra múlva jön). Még akkor sem, ha állítólag a Beatles egy Mogán-i tengeralattjáró látványa alapján írta a Yellow Submarine-t. Még akkor sem, ha a buszon ülve és Maspalomas homokdűnéire vissza-visszapillantva szakadatlan tart a csodálatunk: tíz perce még a sivatagban voltunk, most meg száguldunk a pezsgőfürdő felé, bele a luxusba. Történhet itt bármi, mi a tengerpartért és a pálmafákért jöttünk. S ha már az ember fia és lánya a Kanári-szigeteken nyaral, akkor vallja be őszintén és töredelmesen: itt heverészni a legjobb elfoglaltság.

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!