Vége Talmácsi karrierjének?

Persze, bárki mondhatja: minek a vészharangot kongatni, még csak két futam ment le Talmával, bőven van idő „beleerősödni” a MotoGP-be.

Az igazán aggasztó: a folyamat, ami a 125-ös világbajnoki cím elnyerése óta történt. A győzelem után a legtöbb számottevő ellenfél felment a 250-es kategóriába, Talmácsi maradt. Ismétlés helyett a következő évben sikerült az összesített harmadik hely. Ekkor már végre feligazolt a 250-be, ahol alig néhány futam után szakított a csapatával – s mint a magasugró, aki a kétszer már levert magasság után emelteti a lécet, s az egyetlen megmaradt ugrását reszkírozza, belevágott a legfelsőbb kategóriába.

Bárhogyan is szépítgetjük: a kezdet nem túl biztató. Két futam, két utolsó hely. Rendben, lesz ez még jobb is. Lehet még 14. és akár 9. is. És akkor mi van? Ha anak idején, nagy lendülettel, a friss világbajnoki címmel belevág a középső osztályba, reális esélye lett volna abban is kiemelkedőt produkálni, majd két-három év elteltével a Rossi-féle nagyok közé igazolni.

De nem. Ehelyett jött a pénzért nyilatkozgatás, a hosszú ünneplés – majd a visszaesés. Értem én a támogatóit: végre ki is vehettek valami pénzt Talmából, learatva a babérokat. Csak közben elmaradt a karrier építése. Jött a kapkodás, a szakítás, majd most a tanulgatás.

Dávid Sándor, a „régi motoros” szakíró azt állítja: Talma tíz évet elkésett. Szerintem „kihagyta” a lépcsőfokokat.

Csak egyet kívánok: cáfoljon ránk, a vészmadarakra!