Már a diákok is emelnének a ponthatárokon

Az évről évre kiújuló ponthatár-vitában most már a diákok fele is úgy látja, hogy szükség lenne a meghatározott felvételi minimum megemelésére.

Hírek, információkKovács Réka2009. 07. 22. szerda2009. 07. 22.
Már a diákok is emelnének a ponthatárokon

A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) országos középiskolai kutatásában részt vett 3086 diák fele teljes mértékben egyetért a ponthatárok emelésével. Ebben erősen közrejátszik a tavalyi év tapasztalata, ugyanis 2008-ban egy átlagos felvételiző 343 pontot ért el (a minimum 160 pont volt), és egy szakon sem kellett a maximumot – 480 pontot – teljesíteni. Kiemelkedő, 475-ös ponthatár egyedül a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán volt, így a diákok 85 százaléka pótfelvételi nélkül jutott be a választott egyetemre vagy főiskolára.

Ennek következtében az idén felvételizők optimisták: 73 százalékuk úgy gondolja, hogy még az érettségi évében felveszik, s további 20 százalékuk véleménye szerint legkésőbb az érettségit követő évben bekerül. Mindössze 2 százalék pesszimista az egyetemi felvételét illetően. A bejutással kapcsolatban legbizakodóbbak a műszaki (86%), jogi és igazgatási (81%), bölcsészettudományi (79%), valamint orvosi (79%) pályára készülő diákok.

A kutatás alapján megjósolható az is, hogy a következő két évben mely területeken várható a ponthatárok emelkedése: a művészeti, orvosi, társadalomtudományi és informatikai pályák az ideinél jóval népszerűbbek lesznek, míg a jelenleg közkedvelt gazdasági terület visszaesésre számíthat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek