Teherán és a sült csirke

Júniusban tartottak elnökválasztást Iránban, és nem kis meglepetésre azt a Mahmud Ahmedinedzsadot választották újra államfővé, aki – sok iráni szerint – felégetett minden hidat, amely összekötötte az egykori perzsa birodalom örököseit a Nyugattal. Ahmedinedzsad „világi” elnökként került hatalomra Iránban, teheráni polgármesterként nem tartozott a muszlim papok világához – viszont kiradírozta volna Izraelt a térképről, és a Nagy Sátánként emlegette az Egyesült Államokat. Nagy szerencséjére megnyerte magának Ali Hamenei ajatollah támogatását. Iránban az 1979-es győztes iszlám forradalom óta Khomeini ajatollah volt az ország alfája és ómegája. Ő szemöldökének rándításával kormányzott – de 1989-ben meghalt, és Ali Hamenei ugyan örökölte életfogytiglan tartó hivatalát, de a karizmáját nem. Márpedig Iránban – demokrácia ide vagy oda – az ajatollah a legfőbb politikai és vallási vezető.

A középszerűségek találkoztak. Ali Hamenei ajatollah belefolyt a mindennapi politikába – amit Khomeini ajatollah sohasem tett –, Mahmud Ahmedinedzsad elnök pedig alaposan felhígította az iráni politika tekintélyét: egyebek között nemzetközi konferenciát szervezett a holokauszt „mítosz voltáról”. S mindeközben zavartalanul folyt a felkészülés az iráni atombomba gyártására, amely felkavarta az igazi atomhatalmak gyomrát: ők tudják igazán, miféle kockázatokkal jár a bomba, és mit jelent az atomfegyverkezési verseny.

Június 12-én tartották az új elnökválasztásokat, és sokan abban reménykedtek, hogy Mahmud Ahmedinedzsad helyett egy rugalmasabb és főképpen műveltebb elnöke lesz iránnak. Ahmedinedzsad azonban nagy fölénnyel győzött, az ellenzék azonnal tiltakozott: az nem lehet, hogy a XXI. század kezdetén Ahmedinedzsad vezesse a hatalmi és gazdasági vezető szerepre törekvő Iránt.

A kitört zavargásoknak volt egy fontos tanulsága: nem forró fejű diákok vezették azokat, hanem a síita egyház befolyásos vezetői. Hasemi Rafszsandzsani és Mohamed Hatami volt iráni elnökök egyszerűen csalásnak minősítették a választást: véleményük megkérdőjelezi az iszlám köztársaság alapjait. Ők azt állítják, hogy Iránnak alkalmazkodnia kell az állandóan változó világhoz.

Azóta két dolog változott. Ahmedinedzsad elnök beiktatását a hét elején jóváhagyta Ali Hamenei ajatollah, és ekképpen összekötötte sorsát egy nagyon kétséges politikai pályafutású elnökkel. A hét elején pedig több mint száz ellenzéki személyiséget állítottak bíróság elé azzal a váddal, hogy júniusban a vitatott elnökválasztás után „szították az erőszakot, veszélyeztették a nemzetbiztonságot”.

Az ellenzéki pártok vezetői egyenesen kijelentették, hogy nem szeretik a kirakatpereket, az ellenzéki Moshareket párt egyenesen azt közölte: meglehet, hogy egy sor bebörtönzött ellenzéki szerint semmi alapja sincs a választási csalásról szóló híreknek, de az erre vonatkozó vallomásokat erőszakkal csikarták ki. „Még egy sült csirke is röhögne a hasonló vádakon” – közölte a Moshareket, amely Mir Hoszein Muszavit támogatta az elnökválasztásokon. Semmi sem moshatja le Iránról, hogy kirakatpereket gyárt, mert el akarja rettenteni a majdani tüntetőket a megmozdulásoktól. Ha Irán borul, akkor a Közel-Kelet megint egy kiszámíthatatlan masszává válik. Teherán még mindig az olajszállítás egyik alapállama. Barack Obama amerikai elnök nem véletlenül ajánlott fel Teheránnak szűk körű tárgyalásokat. Emellett nem lehet eléggé hangsúlyozni Irán szerepét Afganisztánban, Irakban vagy éppen Libanonban: ha Amerika békét akar az említett térségekben, akkor együtt kell működnie Teheránnal – ez ilyen egyszerű.

Az egy másik kérdés, hogy Irán szerepével tisztában van Oroszország is, amely fáradhatatlanul lapátol, hogy érdekeit érvényesítse „bárhol”, ahol csak betarthat Amerikának. A kölcsönös betartás folytatódik, mi pedig kívülről nézzük.