Páncélos párzócsata

Megfigyelték, hogy ezek a hüllők rendkívül jól bírják a mesterséges tartást, így az elmúlt fél évszázadban mintegy hétmillió példány indult el Floridából a világ különböző pontjaira. E déli államban ugyanis a sok napsütésnek, a magas páratartalomnak és a melegnek köszönhetően évente egy-egy nőstény négy-hat alkalommal 2-22 tojást rak, melyekből a tojások keltetőgépben 62-68, természetes körülmények között pedig 90-130 nap alatt kelnek ki. Ha az időjárás a keltetési időszak elején melegebb, akkor nőstények, ha hűvösebb, akkor hímek bújnak ki a tojásból. Tehát ennél a fajnál nem a fogantatás pillanatában, hanem később dől el, milyen ivarú lesz. A nagyüzemi teknőstenyésztés egyik érdekes mesterfogása, hogy a kikelt bébiket fokozatosan lehűtik négyfokosra, hűtőszekrényben tárolják, majd hibernált állapotban szállítják a célországba, ahol felébresztik őket. Így kis helyen sok állat szállítható, miközben a kereskedőket nem terheli a takarmányozás költsége, a vevő pedig azt hiszi, frissen kelt kis teknősre tesz szert.

A kis ékszerteknősök megfelelő táplálás mellett igen gyorsan nőnek, általában a hímek két-, a nőstények négyéves korukra ivaréretté válnak. A kifejlett nőstények jókora levesestányér nagyságúak is lehetnek, a hímek egyharmaddal kisebbek. Annak ellenére, hogy hazánkba tízezerszámra érkeztek ezek az állatok, és meglehetősen komoly szakirodalom állt a teknősgazdák rendelkezésére, bizony csak töredékük élte meg a felnőttkort. A legtöbb tulajdonos hamar ráunt e páncélosokra, melyek alapjában véve szívósak, ellenállóak, így viszonylag hosszú szenvedés után pusztulnak csak el. Kezdetben az állatkerteknek ajándékozták a megunt jószágokat, de voltak olyanok, akik egyszerűen szélnek eresztették őket. Ekkor derült ki, mennyire alkalmazkodóképes állatokról van szó, s mára bebizonyosodott, hogy nagyon is jól érzik magukat hazai folyókban és állóvizekben. Ma még nem bizonyított, hogy a vadonban kikeltek volna vörös fülű ékszerteknősök, de a horgászok egyre gyakrabban fognak apró példányokat, így gyanítható, hogy ezek már hazai természetes kelésből származnak.

Miközben az ékszerteknősök száma növekszik, addig a mocsári teknősé – egyetlen őshonos páncélos hüllőnké – nagymértékben csökken, ami a vörös fülűek számlájára is írható. Ugyanis a hímek nagy „nőfalók”, rendkívül vehemensen próbálnak párzani a mocsári teknős nőstényekkel is, s nem ritkán leverik a szelídebb mocsári hímeket nőstényeik hátáról. Ázsiában és Dél-Amerikában is hasonló problémák jelentkeztek: a helyi teknősfajokat kezdték kiszorítani, így ma már a világ legtöbb országába tilos a bevitelük. Így van ez hazánkban is, ahol csak az igazoltan hazai tenyésztésből származó állatok kerülhetnek forgalomba.

Akiknek fölöslegessé vált teknősük, semmiképpen ne engedjék szabadon: állatvédő szervezetek, egyes állatkertek befogadják őket, hogy így ne válhassanak átokká, a természet pusztítójává. De még fontosabb, hogy csak olyanok vásároljanak kis teknősöket, akik kifejlett korukban is tudják gondozni őket.