Erőss Zsolt újra beleerősít

Újra a hegyekbe vágyik Erőss Zsolt. A Magyarok a világ nyolcezresein expedíció tagja azt tervezi: ősszel már a Himaláját ostromolja.

HobbiPalágyi Edit2010. 05. 29. szombat2010. 05. 29.
Erőss Zsolt újra beleerősít

Lavinabalesete ellenére sem adta fel álmait Erőss Zsolt, a magyar Himalája expedíció tagja. Mint megírtuk, a hegymászót januárban olyan súlyos baleset érte, hogy térdtől lefelé amputálni kellett az egyik lábát. Ám a „hópárduc” művégtaggal sem pihen: hetente néhányszor lefutja a maga 4-5 kilométerét az erdei terepen. Sőt, júniusban már az Alpokba készül edzeni, majd augusztusban Erdélybe.

A tervek szerint Erőss már idén ősszel újabb expedícióra indul, ezúttal egy viszonylag könnyen mászható nyolcezrest, a Cho-Oyu nevű csúcsot szemelte ki magának a csapat.

– Az extrém sportnak része a veszély, ezzel mindig tisztában vagyunk. Benne van a pakliban. Mi legalább tudatosan vállaljuk a kockázatot, szemben azokkal, akik passzívan töltik a napjaikat, s az egészségtelen életmód rövidíti meg az életüket – magyarázta a Szabad Föld Online kérdésére Erőss Zsolt, hazánk legeredményesebb magashegyi mászója.

A családja is támogatja az újabb expedíció előkészületeiben Erősst. Felesége, Sterczer Hilda a hegyek szerelmese, ráadásul ő is a Himaláját ostromló csapat oszlopos tagja – bár gyermekük miatt most néhány évig nem próbálkozik a veszélyes csúcsokkal.

Erőss apuka nem tiltaná el csemetéjét a csúcsok támadásától, ha felcseperedvén ahhoz lenne kedve. Sőt, talán még arra is nyílik alkalom, hogy együtt másszanak. Egy biztos: Zsolt azt tervezi, az apróság három éves korában már sítalpat kap a lábára...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek