Pásztornak születni kell

– Bácsiznak, pedig csak 57 éves vagyok – kuncogja el magát. – Tán mert olyan ember tanított hatéves koromtól a közeli Sajómercsén, akinek kétszáz évre visszamenőleg pásztorok voltak a felmenői. Csupa olyasmire, ami nem tananyag sehol, csak a szabad természetben, juhnyáj, marhagulya, malackonda, ménes mellett. Ő mestere volt ennek a munkának, s én jó tanítványa lettem.

A pásztoreszközök gyűjteménye láttán muzeológusoknak is csorogna a nyála. Míves bőrszíjon függő rézkolompok, csengők, rezgők, bunkós botok, tarisznyák, kampók… A majd’ kétszáz tárgy funkcióbeli különbségeit csak avatott szem és fül értheti meg. A kovácsoltvas kolompok között van kecskeméti, böszörményi, hajdúsági – tájanként más még a hangzásuk is. Gazdájuk a Rákóczi idejéből származó csengőre a legbüszkébb. A felbecsülhetetlen értékű darab apai nagyapja révén 1867-ben került a birtokukba. Szerinte van olyan régi csengője, ami többet kóstál egy juhnyájnál is. Ő az első saját marhakolompjától se válna meg! Még hétéves bojtárgyerekként vette, illetve cserélte egy terelőkutyáért. Majd egy spirálfüzetet mutat, amiben 170 pásztor- és betyárnóta van, s ha megéri, tán könyv is lesz belőle egyszer.

– A kutyák betanítását, a botfaragást, a tarisznyavarrást meg mindent az öregtől, Getvai Barna bácsitól tanultam. Így az állatgyógyítást is erdei-mezei növényekkel. Tudja például, hogy a mérges farkasalma sebet gyógyít? Vagy azt, hogy egy jó terelő ebért akár 100 ezer forintot is fizetnek? Már annak, aki eladja. Engem nemrég a kutyáim mentettek meg egy szürke marhától, mert majdnem megölt.

Süveges Imre az általános iskolát, kapós kis bojtár lévén, főleg magántanulóként végezte el. Volt csürhés és gulyás is, ami nagy különbség! Mert a csürhét (juhot, malacot, marhát) kihajtják reggel legelni, este meg vissza, több faluból is összetrombitálva a jószágokat. Ám a gulya virágnyílástól hóhullásig kinn marad, s pásztoraik velük élnek: hajdan sárkunyhóban, kalyibában, manapság már konténerekben. Maguknak főznek, nagyon jól, például lebbencses öhömöt, ami csodás étek. Unatkozni? Mikor? Imre szerint a jó pásztor a napi 24 órából 16-ot az állatokkal foglalkozik. Ha marad ideje, botot farag, tarisznyát varr, bicskát élez.

– A nyolc osztály után apám kérésére szakmát is tanultam, zsaluzó-ács lettem. De voltam vasútépítő karbantartó és növényvédőszer-raktáros is, végig a vasútnál. Utoljára egy gyomirtó gépen dolgoztam, jól megfizettek! De úgy telítődtem mérgekkel, hogy majdnem belehaltam, ezért leszázalékoltak. Ez a kitérő csak arra volt jó, hogy felépítettük a házunkat és kitaníttattuk két, már Pesten élő fiunkat. A nejem boltvezető Putnokon. Nagyon vágytam vissza a természetbe, az állatok közé! Mert pásztornak születni kell; s akiből az lesz, a szíve mindig visszahúzza! Azóta több családhoz is elszegődtem, főleg marhák mellé. Már megtehetem, hogy válogassak, kinél is érdemes szívemet-lelkemet beleadni a munkába. Eljárok néha piacokra cserélgetni saját készítésű pásztoreszközeimet, terelőkutyáimat. Én a mudi keverékre esküszöm, mert dombvidékre jobb a pulinál, és szívós, okos. Volt egy kutyám, már nem él szegény, aki kalapból parancsra kiválogatta a különböző pénzérméket, fogadást is nyertem vele. S hogy miért mesélem el mindezt? Mert egyszer a Szabad Földben, amit régtől járatunk, éppen maga írt arról, hogy milyen nehéz megbízható állatgondozót találni. Olyant, aki nem iszik, s közben elkódorog a nyáj, vagy bagózik, oszt’ leég a hodály. Nekem a pásztorság a káros szenvedélyem meg a kutyák. Legkedvesebb nótám Sajó kutyáról szól, aki évek óta halott gazdáját hűségesen visszavárja esténként, ugyanott. Mindég elsírom magam, ha azt dalolom...