Leletmentő misszióban

Eleinte csak a MÉH-telepeket járta, és csodák csodája, mindig valamilyen több száz éves dokumentumra vagy régészeti kincsre bukkant. Középiskolás korában már maga restaurálta a fém- és fatárgyakat, majd csereberélni kezdett a többi gyűjtővel.

– Eleinte csak fegyvereket gyűjtöttem, aztán már érdekelt minden, ami Mosonmagyaróvárhoz kötődik. Az őseim az 1550-es évek óta itt éltek, úgy éreztem, ez kötelezettséget is jelent – meséli otthonában a 62 éves férfi. Az étkező falát súlyos fegyvergyűjtemény díszíti, a tálalószekrényből pedig nem poharak kerülnek elő, hanem római kori pénzérmék. Meg egy Kossuth–Bem-emlékérem 1849-ből. Aztán egy balta feje a vaskorból. Miközben nézegetem, azon tűnődöm, hogy én szemrebbenés nélkül átlépnék egy ilyen vasdarabot, eszembe sem jutna, hogy milyen értékes lehet.

– A városban mindenki tudja: ha bármit talál, azt rögtön hozzám kell hozni. Többtucatnyi ládában rendszereztem a különböző korszakok anyagait, a legtöbbet a Hansági Múzeumnak ajándékoztam. Van olyan láda, amit tíz éve ki sem nyitottam, mert a múzeum sem tudja hová tenni, pláne feldolgozni! Amikor szó volt arról, hogy anyagi okok miatt a múzeumot kiállítóhellyé minősítik, azt mondtam, elhozom a gyűjteményem egy részét, ne kótyavetyélődjön el. Még azok az emberek is szót emeltek a múzeum mellett, akik életükben be nem tették oda a lábukat. Megfertőztem őket, és tudják, mit jelent a múlt megőrzése – teszi hozzá Németh Alajos, aki a gyerekeibe és az unokáiba is beleoltotta a régi tárgyak tiszteletét.

A szenvedély kialakulásában a gének is segítettek. Már a dédszülei is minden dokumentumot, ereklyét megőriztek. Egyszer elé állt a nagynénje, és odaadott neki egy hatalmas ládát. Benne volt az egész 1848-as forradalom:
– Kiderült, hogy egyik ősöm Steindl százados volt, Kossuth egykori futára. A ládában volt a díszszablyája, az egyenruhája, a pisztolya, de a levelei és az iratai is. Ott lapult egy Kossuth-ezüsthúszasokból forrasztott bross, melyet a családtagjaim viseltek hajdanán, meg egy korabeli kokárda. A szablyán és pisztolyon kívül minden a múzeumba került.

Németh Alajos nemcsak a magyar, hanem a német és a horvát néprajzba is beleásta magát, amikor tíz évig igazgatta a soknemzetiségű Kimle település művelődési házát. Amikor már nemhogy a művelődésre, de a fűtésre sem volt pénz, odébbállt. Viszont néprajzi anyagokat is magával hozott, ebből is látható kiállítás a Hansági Múzeumban. A megszállott gyűjtő pedagógusként kereste a kenyerét, műszaki tanár és kollégiumvezető volt a helyi szakmunkásképzőben. Az állandó Trianon- és 1956-os kiállításhoz is többdoboznyi „ajándékot” adott, mert támogatók nélkül ma már nem tudna talpon maradni a legtöbb múzeum.

Németh Alajos nemcsak gyűjt, de alkot is. Több kistelepülésnek faragott emlékoszlopot és kopjafát 1848 és 1956 emlékére:
– Jó látni, hogy rengeteg fiatalt lehet mozgósítani, már 18 éve szervezünk honvédelmi és hagyományőrző tábort. Remélem, nem járnak úgy, mint én a ’70-es években, amikor egy MÉH-telepen a szemem láttára került a zúzdába Bánki Donát levelezése, ’48-as anyagokkal együtt. Hiába kiabáltam, hogy ne, állítsák le a gépet, mert hatalmas értékről van szó. Minden megsemmisült. A gépkezelő vigyorogva végezte el a pusztítást...