Múltból maradt mobilfüggőség

– Azon töprengek, milyen film készülhetne a mostani helyén. Annak idején még az irodáját is „sztárszámba” vették: Doszpot Péter gyilkossági nyomozó irodájában forgatták a Linda című bűnügyi sorozatot.
– Az még nem a Teve utcai rendőrpalotában, hanem a Budapesti Rendőr-főkapitányság Deák téri épületében volt. A Lindában nem szerepeltem, az Öt zsaru című filmsorozatnak viszont a rendőrségi szakértője voltam.
– Kénytelen vagyok ennyire visszaevickélni a múltjába, mert egykor legendássá vált bőrdzsekis, mobiltelefonos figurája eltűnt a címlapokról. Már nem lenne érdekes?
– Lehet, hogy nagyképűségnek tűnik, szerintem érdekes lehetnék, de most már én nem szeretnék állandóan szerepelni.
– Miért nem?
– Eddig is sikerült megóvni magánéletemet az újságoktól, bár szakmai dolgokról persze nyilatkoztam, sőt olykor engedélyeztem magamnak egy-egy kirándulást a televíziós talk-show-kba. Ma is dolgozom, élem az életemet, de ez már csak rám tartozik.
– Sztárok sem keresik a segítségét? Emlékszem, amikor Horgas Eszternek ellopták a fuvoláját, Bajor Imrének a vadonatúj autóját, azonnal önt keresték.
– Mostani nyomozó magáncégemnél, az Expol Különleges Szolgálatnál ugyanazt csinálom, amit korábban, s nem véletlen, hogy máig keresnek akár autólopási ügyekben is. Azonnal segítünk, ahol tudunk.
– Említene néhány esetet?
– Ez maradjon az én titkom, adnom kell arra, hogy ha bizalommal fordulnak hozzám, bizalommal viszonozzam a megkeresést.
– Nem hiányzik az az időszak, amikor Orbán Viktor és Demszky Gábor mögött harmadik lett Az év embere szavazáson, vagy a legszexisebb országgyűlési képviselőnek választották?
– Túl vagyok mindezen, átéltem e pillanatokat, kellemes emlékek maradtak, nem hiányzik már, s azt hiszem, ez így egészséges.
– Amikor bejutott a Parlamentbe, elterjedt, hogy azért vállalta a képviselőséget, mert idővel rendőrségi vezető szeretett volna lenni.
– Ebből annyi igaz, hogy ugródeszkának tekintettem a képviselőséget, de más miatt: a rendőrségi tapasztalataim miatt hittem, hogy szakpolitikusként tehetek majd valamit a szeretett rendőrségemért. Az is eszembe jutott, hogy az akkor létező Belügyminisztériumban vezető beosztásban segíthetném a testületet, de rosszul gondoltam.
– Megkeseredett, csalódott ember benyomását is keltette országgyűlési képviselőként.
– Ha megkeseredett nem is voltam, csalódott annál inkább. Sok elképzelésem volt a rendőrség munkájának javításával kapcsolatban, de ezek nem valósulhattak meg. Azzal kellett szembesülnöm, hogy a világ nem olyan, amilyennek elképzeltem.
– „Szeretett rendőrséget” említett az imént. Ez a kifejezése ma is megállja a helyét?
– Természetesen. Hiszen azt, hogy most beszélgethetünk, nyomozással is foglalkozhatok, a rendőrségnek köszönhetem. Nem felejtem el, hogy évekig oda tartoztam, és ezt komolyan is gondolom.
– Nem is égette fel maga mögött a hidakat, amikor leszerelt, többször nyilatkozta, szívesen visszamenne, de hozzátette, hogy a saját lelkének és a mostani közegnek sem tenne jót, ha újra nyomozó lenne.
– Az a baj, hogy azt a közeget szeretném visszahozni, amelyből eljöttem. Ha visszamennék, ugyanazt a légkört, csapatot, munkastílust kívánnám. A világ azonban megváltozott, mindezt nem lehet visszahozni, tudom, a mostani közegben nem lenne helyem.
– Érdekes, hogy közegről, stílusról beszél, az ember azt gondolná, a szakértelem számít.
– Mondok egy érdekes dolgot: azt hittem magamról, és sokan megerősítettek ebben, hogy jó szakember vagyok, de egy idő után a rendőri pályafutásomban ez nem sokat jelentett. A rendőri vezetőknek valamiért nem tetszett az a Doszpot Péter, aki akkoriban dolgozott.
– Nem a stílusával, a médiaszerepléseivel volt bajuk? Állítólag még arra is utasították, fogja vissza a megszólalásait az újságokban, a televíziókban…
– A médiaszerepléseim, a lezserségem, az „önjáróságom” biztosan szerepet játszott ebben.
– Miközben kimutatható volt, hogy például a médiaszereplései jó fényt vetettek a rendőrségre…
– Pedig egyszer megvizsgálták, hogyan szerepelek a médiában. Kiderült, valamennyi megnyilvánulásomat engedélyezték. Másrészt mindig a szabadidőmben szerepeltem. Nem gondolom, hogy rossz volt, amikor jártam az országot és különböző helyeken beszélgettünk a rendőrségről, a gyilkosságokról, a felderítésekről, de ez sem tetszett a rendőri vezetőknek.
– Az sem számított, hogy önnek köszönhetően sztárszakmává vált a nyomozói munka, és szerepe volt abban is, hogy a Rendőrtiszti Főiskolára máig többszörös a túljelentkezés?
– Sorban álltak a jelentkezők a nyári szakmai gyakorlatokra is. Jó volt a hírünk, csupán a rendőri vezetőknek nem lehettünk a kedvencei. Tudom, hibáztam, esetleg nagyképű is voltam. Másik gondom a rendőrséggel, hogy nem szabad katonai szervezetté változtatni. Néhol kell a katonai fegyelem, de hát mi nyomozóként dolgoztunk, munkahely volt, s ha elvégeztük a munkát, úgy gondoltam, azon túl megtehetem, amit szeretnék. De a rendőri vezetők a munka utáni életünket is irányítani akarták. Pedig engem nem érdekelt, hogy a tábornok mikor ült le vacsorázni.
– Bizonyára ön is rájátszott minderre: egyszer koccanásos balesete nyomán beidézték, és szolgálati fegyverrel az oldalán ment meghallgatásra. Állítólag még a rendőrújság fotósát is riasztották, lásson csodát…
– Nem tudom, miért jelenthetett ez gondot, miért ne koccanhatna egy rendőr?  Másrészt mindig szolgálati fegyverrel jártam. Jó vagy rossz, de kétségtelenül legenda voltam a rendőrségnél. Volt, aki szeretett, más azt mondta, ő is van olyan jó zsaru.
– Ma is hord fegyvert?
– Önvédelmi fegyverem van.
– Isteni érzésnek tartotta mindig is, hogy gyilkossági nyomozó lehet, pedig kudarcai is akadtak.
– És fordítva is mondhatja: a kudarcok mellett fantasztikus sikerélmények is akadtak. Nemes és izgalmas feladat volt megtalálni egy gyilkost. Különösen sorozatgyilkosság felderítése jelentett szakmai kihívást. Olyan ügyeken dolgozhattam, melyeket máig emlegetnek, a gyilkossági nyomozók imádnák, ha ilyen felderítésekben vehetnének részt, mert ez a mi szakmánkban a csúcsok csúcsa.
– Rosszmájúak viszont azt mondták, ahol Doszpot megjelenik, az az ügy felderítetlen marad… A Döcher-, a Prisztás-ügyet is például hozták.
– Száz ügyből hetvenet megoldottunk, a legtöbb, szervezett bűnözéshez köthető, leszámolásos gyilkossági ügyekben viszont sikertelenek voltunk. A nyílt nyomozati munka után a titkos felderítés más egység feladata volt, ezek az ügyek csak így oldhatók meg. Sok ilyen eset máig megoldatlan, nem tudni, mi történt, de olykor tíz év után sikerül eredményt elérni. Tény viszont, hogy a klasszikus gyilkosságokban százszázalékos volt a felderítési arányunk.
– Kovács Lajos ezredes, aki elkapta a mészáros Magda Marinkót, mesélte, hogy Marinko megfenyegette: egyszer ő ébreszti majd. Önnek is ígértek hasonlót?
– Kaptam halálos fenyegetést telefonon, de az illető már nem él, gépfegyverrel megölték. Több ilyen hívásom is volt, hozzászoktam. Érdekes viszont, hogy családtagjaimat, hozzátartozóimat soha nem fenyegették meg. Mi sem támadtuk soha a bűnözők családját.
– Beszélgetésünk alatt szinte két másodpercenként pillantott a keze ügyébe helyezett két mobiltelefonjára. Ennyire megmaradt mobilfüggőnek?
Sajnos igen. Ennyi maradt a múltból. A hétvégéim persze jóval nyugodtabbak, éjszakánként sem csörög már a telefonom. Mit mondjak, kellemes állapot…